AktuálisKatasztrófákat hoz a Kígyó éve Súlyos csapás érheti a bolygót idén, legalábbis a kínai naptár szerint. Holnap köszönt be ugyanis ismét a Kígyó éve, amely 12 éves ciklusokban érkezik. A legutóbbi hozta el szeptember 11-ét.
CelebÖsszeesett koncertjén a sztár Marilyn Manson egy kanadai fellépésén ájult el, sőt, egyes beszámolók szerint még hányt is. Zenésztársai kísérték le a színpadról.
SportMarian Cozmára emlékeznek Négy évvel ezelőtt gyilkolták meg a Veszprém román kézilabdázóját, a mai kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt rá emlékeznek.
AktuálisMindenkit sokkolt a tini halála A 16 éves lány imádott sportolni, kitűnő tanuló volt, és egészségesnek tűnt. Halála napján még vidáman vásárolgatott édesanyjával, majd lefeküdt aludni és többé nem ébredt fel.
AktuálisDöbbenetes képességekkel rendelkezik a hároméves kislány Einstein és Stephen Hawking is elbújhat Alice Amos mögött, a kislánynak ugyanis hihetetlenül magas, 162 pontos az IQ-ja. A brit ovis máris két nyelven beszél folyékonyan, és Aesopus meséket olvasgat.
CelebGianni: nőből nincs hiány Az olasz műsorvezető már nem keresi mindenáron az igazit, inkább igyekszik maximálian élvezni az életet.
SportJégre vitték Balzsay Károlyt A volt bokszoló komoly kihívásokkal szembesült a Városligeti Műjégpályán megrendezett autós ügyességi versenyen.
Test és lélekValentin-napi történetek: véletlen vagy a sors? Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban....
AktuálisVakok védik a kutyaiskolát Felháborodottan cáfolja a Baráthegyi Vakvezető Iskola, hogy milliókat kérnek a látássérültektől egy kiképzett kutyáért.
AktuálisÉlete árán mentette ki a tűzből a tinit A fiú épp zuhanyzott, így nem vette észre, hogy a lakás lángokban áll. A madár addig rikoltozott, amíg gazdája ki nem szaladt a fürdőből, ám közben füstmérgezést kapott és elpusztult.