CelebCipő után a Republic basszusgitárosa is kórházba került Az életveszélyes állapotban fekvő Bódi László Cipő után most egy újabb Republic-tag került kórházba. Boros Csaba basszusgitárost tegnap műtötték.
CelebMegint összeveszett Liptai és Hajdú Liptai Caludia tegnap délelőtt élő adásban gúnyolta ki Hajdú Pétert, pedig utóbbi jelen sem volt a stúdióban. A Frizbi atyját nem érdekli, hogy a dívának negatív véleménye volt róla.
CelebKirúgta a TV2 a lebukott sorozatsztárt Noha kiengedték a rendőri őrizetből, mégis felmond a TV2 a csoportos rablással gyanúsított K. Istvánnak. Már keresik az utódját, aki a Bűnök és szerelmek című sorozatban a helyébe lép Serif szerepében.
AktuálisMind az öt gyerekét megnyomorította az anya Az autizmustól a süketségig és fejlődési rendellenességig többféle defekt is előfordul egy brit nő gyerekeinél. Az asszony az epilepsziára szedett gyógyszerét okolja.
AktuálisLuxusbordélyt számoltak fel Budapesten Két férfit és egy nőt vett őrizebe a Budapesti Rendőr-főkapitányság, akik a gyanú szerint 2005 óta a főváros XVIII. kerületében bordélyházat tartottak fenn.
CelebMéhlepényt eszik a Playboy-főnök nője Borzolta a kedélyeket Hugh Hefner exbarátnőjének bejelentése. A várandós modell azt tervezi, hogy szülés után megeszi a placentát.
SportDupla jegyárat szabnak a hájas fociszurkolóknak Nagyszerű ötlettel rukkoltak elő a 2014-es brazil labdarúgó-vb egyik helyszínén, a fortalezai Castelao stadionban. A túlsúlyos szurkolóknak külön üléseket állítanak be, dupla árért.
AktuálisLefotózták: ufóval ütközött az orosz meteor Felvételekre hivatkozva egyre többen állítják: azonosítatlan repülő tárggyal ütközött, ezért robbant apró darabokra a február közepén Oroszországban lezuhant meteorit.
AktuálisBizarr okból került autó alá a férfi Meghökkentő esettel szembesültek az albuquerque-i rendőrök, amikor egy gázoláshoz hívták őket. Egy olyan férfit ütöttek el, aki percekkel azelőtt harapta le valakinek az ujját.
AktuálisDöbbenet: sajtburgerpürével etette a kisbabát Fogalma sem volt, hogy kell főzni, ezért egyszerűen turmixgépbe tette a sajtburgert, és az így készült pürét adta a enni babájának egy fiatal anyuka. Az eset riasztó jelenségre hívja fel a figyelmet.