AktuálisElölről kezdik a gyilkos, Táky Gyula ügyét Újratárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki 2007-ben a Borsnál adta fel magát. Az emberöléssel vádolt Táky Gyula barátnőjével Hollandiába menekült, de megszólalt a lelkiismerete.
CelebNagy Feró visszavárja Cipőt A Beatrice márciusi koncertjén egy Republic-dal is felcsendül. Nagy Feró így akar erőt adni barátjának, a kórházban életéért küzdő Cipőnek. A kómában fekvő énekes zenekarát meghatotta a gesztus.
CelebVetélytársa akarta tönkretenni Radics Gigit? Alaptalannak találták a lopás vádját, ezért nem zárják ki az eurovíziós válogatóból Radics Gigi dalát. A szerzők rosszindulatú versenytársat gyanítanak a támadás mögött .
CelebEgy ágyban nyaralt VV Kinga és VV Attila Álomnyaraláson járt VV Attila és VV Kinga, s mindent kipróbált Balin. Bár közös volt a hálószobájuk, a mai napig nem tudni, milyen viszony fűzi őket egymáshoz.
CelebBilincsben vitték el a TV2 sztárját Rendőrök várták egy bevásárlóközpont parkolójában szerdán a Bűnök és szerelmek Serifjét. Csoportosan elkövetett rablással gyanúsítják. A férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség.
AktuálisBringája repesztette szét ánuszát A szerencsétlenül járt kínai fiú épp iskolába tekert, amikor elesett, és a letört bicikliülésből kiálló fémrúd felnyársalta a végbélnyílásán át.
AktuálisBrutálisan megerőszakolták a kislányt A tinifiú órákon át nézett durva pornóoldalakat az interneten, majd társával együtt rátámadt 14 éves osztálytársukra.
CelebCsúnyán elbánt kiscicájával a celeb A Barbie babás Paris Hilton mindenben a rózsaszínt szereti. A babaszobaszínű ruhák, kiegészítők és autók után még a háziállatai külsejét is hozzáigazítja az ízléséhez.
AktuálisHalálra ítéltként végezte a kamasz lány Szép volt, kitűnő tanuló és tizenhat éves, mégis halálra ítélte magát egy brit bíró lánya. Megdöbbentő módon végzett magával: interneten vásárolt abból a szerből, amellyel a halálra ítélteket végzik ki.