AktuálisVisszaadta a Duna Daniel holttestét Megtalálták a január elsején éjjel kettőkor eltűnt angol orvostanhallgató, Daniel Gliksten holttestét – tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújváros külterületén. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem...
AktuálisBándy-ügy: barátnője szerint maga alatt vágja a fát Péntek László Benyújtotta tegnap a bíróságnak a két új tanúvallomást tartalmazó hangfelvételt Péntek László ügyvédje. Dr. Sólymos Sára a börtönben találkozott is védencével, aki cáfolja a CD-n elhangzottakat.
CelebTúl nagy melle miatt fáj Tóth Gabi háta? Tóth Gabi a kínok kínját éli át a táncpróbák alatt, annyira fáj a háta, hogy szakemberek segítségét kérte. A Bors által megkérdezett orvos szerint az énekes túl nagy implantátumot kért plasztikai sebészétől.
CelebKlapka a csődből is pénzt csinál Német csődbiztosokkal összejátszva akaszt le százmilliókat Klapka György. Fillérekért felvásárolja a tönkrement cégek árukészletét, amit aztán Pesten értékesít tisztes haszonnal.
CelebStohl András tudja, most nincs helye a képernyőn Sajnálja, hogy nem vezetheti az X-Faktort, de úgy gondolja, már nem is lenne neki való. Stohl András olyan műsort szeretne, ahol nem csak fiatalos lendületre van szükség.
CelebMegtaláltuk Cipő titkos barátnőjét A zenész temetésén is ott állhatott a koporsó mellett, az évek óta tartó szerelemről a közvélemény nem, Cipő családja viszont tudott. Az énekes mamája is szívébe zárta Brigittát, szerinte sokat tett beteg fiáért.
AktuálisKígyószexre kényszerítette feleségét a perverz férfi Beadta a válókeresetet az a zimbabwei asszony, akit férje arra kényszerített, hogy egy kígyóval közösüljön. A férfi tagadja a vádat és elképesztő történettel állt a bíróság elé saját védelmében.
AktuálisHorror: foghúzás közben megállt a szíve A kaliforniai Marek Lapinski egy rutinműtét áldozata lett: bölcsességfogát húzták ki, amikor hirtelen leállt a szíve. Mint kiderült, szervezetét telepumpálták érzéstelenítővel.
CelebMica felkorbácsolta Stone elemi ösztöneit A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a korosodó hírességek és ifjú szeretőik között? Sharon Stone egy éve jár a nála 27 évvel fiatalabb modellel, Martin Micával.