Aktuális

Visszaadta a Duna Daniel holttestét

K. V.

Létrehozva: 2013.04.04.

Megtalálták a január elsején éjjel kettőkor eltűnt angol orvostanhallgató, Daniel Gliksten holttestét – tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújváros külterületén. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem történt gyilkosság.

A Bors értesülése szerint a Duna 1584-es folyami kilométerénél vetette partra a folyó Daniel Gliksten holttestét. A budapesti Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatója szilveszter éjjel a Belvárosban, az Ötkert szórakozóhelyen bulizott barátaival, de a parti közepén egyedül távozott.

A térfigyelő kamerák január 1-jén, hajnali 2 óra 6 perckor készítették róla az utolsó képet a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ugyanott veszett nyoma, mint 2008. december 4-én Ophélie Bretnacher-nek. A francia diáklány földi maradványait több mint két hónap múlva találták meg a fôvárosban, a csepeli szabadkikötőben.

Információnk szerint Danielt március 20-án találták meg Dunaújváros külterületén, a Duna-parton. A boncolás megállapította, hogy az angol fiút nem gyilkolták meg. Önszántából végzett magával, halálát fulladás okozta.

Az orvostanhallgató eltűnése hazájában is közügy lett. Tehetős családja egy ötszáz hektáros birtokot igazgat Suffolk megyében, őzeket, juhokat tartanak és dolgoznak fel. Több tévécsatorna ­fog­lalkozott Daniel rejtélyes eltűnésével.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűnés miatt kereste a fiút. Daniel édesanyja is a magyar fővárosba repült (apja már korábban meghalt), hogy segítse a rendőrök munkáját.

A fiú kettős állampolgár volt, így a keresésbe bekapcsolódott a brit és a svéd nagykövetség is. A Bors úgy tudja, hogy a család tudomásul vette és elfogadta az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményét.

– A haláleset körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. További tájékoztatást nem áll módunkban adni az üggyel kapcsolatban – közölte Németh-Kész Mónika őrnagy, Fejér megyei rendőrszóvivő. Információnk szerint a rendőrség még a héten kiadja a családnak a fiatalember holttestét. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek