CelebTúl nagy melle miatt fáj Tóth Gabi háta? Tóth Gabi a kínok kínját éli át a táncpróbák alatt, annyira fáj a háta, hogy szakemberek segítségét kérte. A Bors által megkérdezett orvos szerint az énekes túl nagy implantátumot kért plasztikai sebészétől.
CelebKlapka a csődből is pénzt csinál Német csődbiztosokkal összejátszva akaszt le százmilliókat Klapka György. Fillérekért felvásárolja a tönkrement cégek árukészletét, amit aztán Pesten értékesít tisztes haszonnal.
CelebStohl András tudja, most nincs helye a képernyőn Sajnálja, hogy nem vezetheti az X-Faktort, de úgy gondolja, már nem is lenne neki való. Stohl András olyan műsort szeretne, ahol nem csak fiatalos lendületre van szükség.
CelebMegtaláltuk Cipő titkos barátnőjét A zenész temetésén is ott állhatott a koporsó mellett, az évek óta tartó szerelemről a közvélemény nem, Cipő családja viszont tudott. Az énekes mamája is szívébe zárta Brigittát, szerinte sokat tett beteg fiáért.
AktuálisKígyószexre kényszerítette feleségét a perverz férfi Beadta a válókeresetet az a zimbabwei asszony, akit férje arra kényszerített, hogy egy kígyóval közösüljön. A férfi tagadja a vádat és elképesztő történettel állt a bíróság elé saját védelmében.
AktuálisHorror: foghúzás közben megállt a szíve A kaliforniai Marek Lapinski egy rutinműtét áldozata lett: bölcsességfogát húzták ki, amikor hirtelen leállt a szíve. Mint kiderült, szervezetét telepumpálták érzéstelenítővel.
CelebMica felkorbácsolta Stone elemi ösztöneit A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a korosodó hírességek és ifjú szeretőik között? Sharon Stone egy éve jár a nála 27 évvel fiatalabb modellel, Martin Micával.
SportKirály leszoktatja csapatát a káros szenvedélyekről Azt mondják, a dublini kick-box Irish Openen illik ott lennie egy, magára valamit adó klubnak. Az az ír verseny ugyanis az említett küzdősportág Mekkája.
AktuálisKegyetlen módon kínozta meg lakótársát a nő Letartóztatta a rendőrség azt az ausztrál asszonyt, aki brutális módon megverte szobatársát és pillanatragasztóval összetapasztotta a férfi szemét. Az áldozat szerencsés volt és nem vesztette el látását.