SportŐk repítik a Veszprémet Minden eddiginél nagyobb esélyük van a veszprémieknek arra, hogy bejussanak a BL négyes döntőjébe. Megvizsgáltuk, kinek mekkora szerepe van a menetelésben.
AktuálisAutósok, figyelem: bringás felvonulás Budapesten Ma délután rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást: a menet a XIII. kerületi Szent István park alatti alsó rakpartról indul 15 óra 55 perckor és 16 kilométer megtétele után a Városligetben bringaemeléssel zárul a demonstráció.
CelebHadjáratot indított Hajdú ellen Puzsér Puzsér Róbert folytatja a Hajdú Péter elleni háborúját: most egy újfajta show-műsorhoz keresne szereplőket, amelyben kifigurázná a Frizbi műsorvezetőjét.
AktuálisElvágná Lady Gaga nyakát a sminkes Hihetetlen, de alig egy éve rendelkezik csak mestervizsgával Faragó Zsuzsanna Suu sminkes, mégis sorban állnak nála a modellek. Többségük azonban nem szépülni, sokkolni szeretne.
AktuálisBajban a sztárügyvéd: Ruttnernek visszavágtak Minden törvényes volt Ruttner György kihallgatásán. A jogász panaszt tett, amikor ügyvédi visszaéléssel és sikkasztással gyanúsították meg. A panaszát most határozottan elutasították.
CelebSzulák Andi pirul: kisfiúk udvarolnak neki Gyönyörű nőnek tartják kiskamasz tanítványai Szulák Andreát. Az énekesnőt váratlanul érték ugyan a bókok, de az ötösért cserébe a színpadon is bizonyítaniuk kell a bátor fiúknak.
AktuálisBréking: élve fogták el a bostoni robbantót - videó A rendőrség letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, Dzsohar Carnajevet - jelentette itteni idő szerinthajnali négykor a CNN hírtelevízió.
SportSmith megijedt Berkitől? Berki Krisztián az egész mezőnyt tekintve a legmagasabb pontszámmal jutott be a moszkvai tornász Eb lólengés döntőjébe. Az olimpiai bajnok hetedik Európa-bajnoki aranyát nyerheti.
AktuálisA Reuters megölte Soros Györgyöt XX éves korában elhunyt Soros György – kürtölte világgá a félresikerült hírt a világ egyik legtekintélyesebb hírügynöksége, a brit Reuters.
AktuálisÚjabb robbantás, ezúttal Zágrábban Kézigránát robbant péntek este egy zágrábi kávézó teraszán, többen megsebesültek - adta hírül a helyi média.