Mihályfi Luca és Hegyes Berci nem csak fiatalok és szépek, de nagyon szerelmesek is, amit előszeretettel belecsempésznek a produkcióikba. A Nagy Duett 2025-ös évadában már romantikáztak, vetkőztek, sőt mutattak be ágyjelenetet is. Most kiderült, mit szólnak a szülők.
A Nagy Duett 7. évadának egyik legnagyobb esélyesei egyértelműen Mihályfi Luca és Hegyes Berci, hiszen a 8 hét alatt ötször lettek adásgyőztesek. Ez persze nem csoda, mert imádják őket a nézők, na meg persze a szerelmes, néha már-már pikáns produkcióikat is. Ezeket persze a pár szülei is látják, hiszen hétről hétre a helyszínen szurkolnak nekik, de vajon mit szólnak a tüzes pillanatokhoz? Most kiderült.
Mihályfi Luca Hegyes Berci oldalán egy igazi szexbombaként tündökölt A Nagy Duett elődöntőjében, és a produkcióban bőven volt izgalom. Nekik persze ez már meg sem kottyan, miután majdhogynem egy ágyjelenetet is bemutattak az 5. adásban, amit a legtöbb szülő talán nem nézne jó szemmel, de a szerelmesek esetében ezzel sincs probléma.
„A mi szüleink, anyukáink nagyon lazák és elfogadóak, illetve nagyon szeretnek minket együtt látni. Anyukám, meg az egész családom imádja Lucát, látják, hogy mennyire boldog vagyok mellette, és majd’ kiugrok a bőrömből, szóval nem szólnak bele ezekbe a dolgokba” – kezdte Berci a Borsnak.
Az én szüleim pedig szakmabeliek, édesanyám operaénekesnő, apukám pedig színész, így nekik nem idegen ez a terep. Tudják, hogy a színpadon bármit is csinálunk, az bár ebben az esetben igaz, de fel van nagyítva, el van túlozva. És persze ők is imádják Bercit, szóval nagyon örülnek, hogy ennyire egymásra találtunk
– árulta el Luca.
Amennyi pozitív kritikát kapott a Dancing with the Stars táncosa, teljesen érthető, hogy felmerül a kérdés, vajon a műsor után is énekel majd szerelmével? Berci elárulta, mik a tervei, miután A Nagy Duett zsűrije világszínvonalúnak nevezte az előadását.
Nem hiszem, hogy valaha is belevágnánk együtt egy zenei projektbe. Nagyon jól esnek a biztató szavak a zsűritől, de az én tudásom eddig a műsorig tök jó. Örülök, hogy kicsit rocksztároskodhatok, de sosem húznám le Luca koncertjeit vagy dalait ezzel, inkább hagyom egyedül érvényesülni
– jelentette ki nevetve.
Az énekesnő azt is elárulta, hogy bár biztosan nem tudhatta, de nem érte teljesen váratlanul az eheti sikerük, ennek ellenére persze nagyon hálás, hogy bejuthattak A Nagy Duett döntőjébe.
„Igyekeztünk mindent beleadni ezen a héten is, és én mertem remélni, hogy tetszeni fog, amit csinálunk, mert most szerintem dupla annyi munkát raktunk bele, mint korábban. De úgy tűnik, ennek meg is lett az eredménye, és Bercire nagyon büszke, a nézőknek pedig nagyon hálás vagyok” – mondta.
Én nem gondoltam volna, hogy ötször is adásgyőztesek leszünk, ráadásul, hogy így jutunk be a döntőbe, amit nagyon szerettünk volna
– tette még hozzá Berci.