Elvágná Lady Gaga nyakát a sminkes

Lady Gaga
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 20. 10:30
Hihetetlen, de alig egy éve rendelkezik csak mestervizsgával Faragó Zsuzsanna Suu sminkes, mégis sorban állnak nála a modellek. Többségük azonban nem szépülni, sokkolni szeretne.

Nálam minden nap Halloween van, igaz, a 2013-as szellemek ünnepére már csak pár hely maradt a sminkes munkáimat rögzítő határidőnaplómban – mondja Faragó Zsuzsanna Suu.

– Grafikusként kezdtem, de nemrég teljes fordulatot vett az életem. Anyukám biztatott, hogy a kézügyességem és a fantáziám jó alap lehetne egy sminkiskolába, ahol alig egy éve tettem le a mestervizsgát.

Azóta dolgoztam szépségversenyeken és divatbemutatókon is, gyakran hívtak ilyen eseményekre, mert gyorsan és jól dolgozom. Ám számomra nem a szépség kiemelése az igazi kihívás, az extrém vonalért dobog a szívem – árulja el Suu, aki nem tagadja, egy-egy érdekes, szép arcba szinte azonnal belelátja a sokkoló megjelenést.

– Volt, akihez ismeretlenül odamentem, hogy volna-e kedve modellt ülni nekem, de a barátaim közül is majdnem mindenki elsőre, mi több, másodikra is igent mondott – meséli a sminkes, akinek stúdióját egyre többen Horrorszalonnak becézik. – Az első komoly kihívást Klaudia Iron jelentette, újragondolt arcából különféle csövek lógtak ki.

A hatást gyöngyökkel, festéssel és speciális ragasztással értem el. Ez volt a leghosszabb munkám, másfél órán át dolgoztam rajta, ám a végeredményt látva mindkettőnk szerint megérte a fáradozást. Szegény fodrász lányom torokelvágós képe viszont kiverte a biztosítékot az édesanyjánál, annyira élethűre sikeredett.

Mivel egyre több vád ér, hogy számítógépes utómunkától hatásosak a sminkjeim, ezért most már a fotózás mellett videofelvételt is készítek, hogy bizonyítsam az igazam – árulja el a mester, aki bevallja, pasikat is szívesen sminkelne. – Szeretnék egy terminátorfejet alkotni, valódi fémmel és világító, piros szemmel.

S hogy mi a nagy álmom? Egy közös munka Lady GaGával, mert különleges arca van, és ő sem ismer határokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.