AktuálisAgysérüléssel él az ablakon kidobott kislány Maradandó agykárosodást szenvedett a kis Johanna, akit anyja három évvel ezelőtt kidobott az ablakon. A most kilencéves kislányt az apukája féltő szeretettel gondozza, de az ápolás rengeteg anyagi teherrel jár.
SportRégi verést toroltak meg a fradisták Rajtaütés történt Újpesten, ahol a ferencvárosi huligánok diósgyőri hokiszurkolókat vertek össze. A támadás hátterében egy korábbi konfliktus áll.
CelebBement Lerch-hez a kórházba Demjén Rózsi A V’Moto-Rock legendás zenésze egy hónapja lett rosszul, azóta megjárta a poklot, de a hírek szerint lassan javul az állapota. A kórházban már látogathatják a közeli barátok, Demjén is bent volt nála.
CelebSváby: Jólesik visszacsöppenni a bolondok házába Újból lesz Napló, újból lesz Sváby. András elmondta, miért várt tíz évet, és miért pont Hajdúnak mondott igent. És még azt is, miről álmodik.
CelebAlinda: boldog vagyok, hogy a lányom után fiú érkezik Egy színházi estén tűnt fel munkatársunknak VeiszerAlinda áldott állapota. A HírTV csinos műsorvezetője elárulta: Leila lánya már nagyon várja a kistestvért.
AktuálisFérfiszexet keres a kisgyermekes képviselő Szexhirdetésben keres férfi partnereket egy budapesti, családos önkormányzati képviselő. A Bors rátalált arra a társkereső oldalra, ahol a férfi orális és perverz örömszerzést kínál.
CelebSztárkézissel jött össze Kiss Ramóna Foglalt a Barátok közt legszebb színésznője, és a kapcsolat komolynak látszik. Kiss Ramóna a franciaországi kézilabda-világbajnokság egyik magyar hősét szereti.