CelebBódi Guszti: Margó egyetlen oltást sem hagy ki Egy időben megkapott influenza elleni védőoltással akár az életét is megmentheti. Hogy miért? Mert még az orvosok sem tudják, milyen súlyos tüneteket okoz, ha valaki az influenza mellé koronavírussal is megfertőződik.
CelebEgy hete rágódik a sértésen – Megbántva is fellép Gaby Spanic Hiába telt el majd egy hét – a Bors értesülése szerint – Gabriela stábjában még mindig téma Schiffer bántó megjegyzése. Táncpartnere szerint is érthetetlen és sértő volt a zsűritag kijelentése.
AktuálisSarokba állítás helyett halálra ugráltatták a kislányt - a tündéri gyerek az utolsó leheletéig küzdött - 18+
AktuálisCafatokra tépte a férfi arcát a jegesmedve: "Az tartott életben, hogy a fiamnak megígértem: hazamegyek" - 18+
AktuálisBepisilt az unokája, ezért leforrázta unokáját a nagymama Mindent tagadott a nyomozók előtt az a nő, akit a négyéves unokája bántalmazásáért tartóztattak le. A nagymama durvaságát a szomszédok jelezték a gyermekjóléti dolgozóknak, ezzel megmentették a kislány életét.
AktuálisMilliókat keres a bögyös modell használt fürdővizével, bugyijaival és azzal, hogy a kamerába szellent – 18+ fotók
AktuálisJövő csütörtökön átadják a 3-as metró felújított déli szakaszát Jövő csütörtökön átadják a 3-as metró felújított déli szakaszát.
CelebVisszavágott a papucs-zoknis Billie Eilish: a pocak és a lógó mell teljesen normális dolog - Fotó