CelebGesztesiék megosztoznak Pankán Gesztesi Károly szeret több vasat a tűzben tartani, így a színház, a szinkron és a filmezés mellett rádiózik is.
CelebDolhai Attila borzalmas tűzesetet okozott Sármos musicalsztár, operetténekes, lázadó ro-cker, és első operabemutatójára készül. Dolhai Attilát már sok szerepben megismerhette a közönség, ma gyermekkori csínytevéseiről olvashatnak.
SportKorai volt temetni a portugálokat Dánia-Portugália 2-3 (1-2) - Igaza lett Paulo Bento portugál kapitánynak, korai volt még temetni csapatát az első vereség után, hiszen a dánok ellen sikerült begyűjteniük a három pontot, életben tartva ezzel továbbjutási esélyét.
AktuálisLeégette lánya bőrét az anya – fotó Mai napig szégyelli magát az a brit asszony, aki csecsemő kislányát kis híján megölte. Az anya véletlenül felgyújtotta a gyerek szobáját, aminek következtében a lány testének 90 százaléka megégett.
AktuálisElaltatták a kutyát a kiképzőtáborban Európában csak nyolc kutyakiképző rendelkezik azzal az iskolával, amit Orosz Viktória most fejezett be Ohióban. A huszonhárom éves biatorbágyi lány gyerekkori álma teljesült ezzel.
AktuálisBirkákat mentettek a viharos hétvége miatt Bár nappal szépen sütött a nap, a nyomott levegő már jelezte: valami készül. A vihar szombat éjszaka csapott le az országra, és vasárnap estére is jégesôt jósoltak. Ma még délen, délkeleten számíthatnak viharos szélre és zivatarra.
AktuálisNegyven ügyész faggatja a zsarukat A rendőrök korrupciós ügyén negyven ügyész dolgozik – értesült a Bors. Információnk szerint minden nyomozót kihallgatnak, aki a szervezett bűnözés elleni osztályon dolgozott az elmúlt öt évben a Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI) és a...
AktuálisKigyulladt a krematórium egy 200 kilós hölgy miatt Halálában sem nyugodhatott az a több, mint 200 kilós hölgy, aki miatt kigyulladt egy ausztriai krematórium.
AktuálisVérdíj árán sem oldódott meg a kis Dzsenifer ügye Milliós vérdíjakat tűz ki a rendőrség, hogy kézre kerítsen egy-egy fontosabb bűnözőt. Sajnos azonban sok esetben a pénz sem viszi előbbre a nyomozást. A Bors összegyűjtötte a legérdekesebb vérdíjas ügyeket.