Tűzoltótömlőre cserélte Attila a pizzalapátot

Tűzoltótömlőre cserélte Attila a pizzalapátot

tűzoltó
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 13. 11:30
Hiába épített édesapja kemencét a fiának, Attila mégis felhagyott több mint tíz év után a szakácskodással, és inkább tűzoltónak állt.
H. R.

A rendszeres tanulás és a sikeres vizsga után végre az egri lánglovagok csapatát erősíti Dorkó Attila, most már mint hivatásos tűzoltó őrmester. Nemrégiben ugyanis ismerősei biztatására 13 év után otthagyta a vendéglátás pörgős világát, de semmivel se választott magának nyugalmasabb szakmát.

– Korábban is vonzott az egyenruha, de akkoriban ezt a lépést valamiért nem mertem megtenni – mesélte Attila a Heol.hu-nak. – Mindig is az éle­tem része volt az érzés, hogy segítenem, védelmeznem kell. Ez talán annak is köszönhető, hogy a családomban én vagyok az egyetlen fiatal férfi, s ez a szerep egész életemben rám hárult. Az ismerőseim maximálisan biztattak, úgy vélték, alkalmas vagyok erre a feladatra.

Attila még arra is hajlandó volt, hogy visszaüljön az iskolapadba, ami egyáltalán nem volt könnyű. Sem neki, sem a családjának, de leküzdötték a nehézségeket, és Attila szolgálatba állhatott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kötelékében.

– Az első szolgálati napomon volt az első tűzesetem is, ezt pedig megelőzte egy állatmentés a Rácz-hegyen. Egy kis őzet kellett kimentenünk egy 30 centiméter átmérőjű, három méter mélyen lévő csőből. Ez nagyon megmaradt bennem. Ezt követően pedig volt Egerben egy tűzeset: kigyulladt a kanapé, és kiégett a háztető. Annyira izgultam, hogy a szívem a torkomban dobogott. Abban a pillanatban, amikor megszólal a riasztás, az ember sosem tudja előre, mire készüljön. Talán ez a legizgalmasabb része az egésznek. A riasztást követően persze mindent megbeszélünk. Tisztázódnak a dolgok, s mire odaérünk, már mindenkinek megvan a maga feladata – magyarázta.

Az első nap után Attila még inkább úgy érezte, hogy a tűzoltók közt az ő helye, ez az igazi hivatása. Teljesen azért a pizzáról sem mondott le, és olykor-olykor még megvillantja szakácstudását a családja előtt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.