AktuálisCsúnyán fejreállt Veszprém megyében egy autós Felborult egy autó csütörtökre virradó éjjel Kékkút és Káptalantóti között – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője, Gaál Csaba.
AktuálisŐ késelhetett szó nélkül a villamosmegállóban Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megkéselt egy másik férfit kedd este a fővárosban, Kőbányán, egy villamosmegállóban – közölte a rendőrség.
AktuálisEgy rendőrautó lett a biciklis végzete – meghalt Életét vesztette egy kerékpáros, miután rendőrautóval ütközött össze Hajdúböszörményben szerda este.
AktuálisKéseltek egy kőbányai villamosmegállóban Szó nélkül támadta meg áldozatát a nyakában rózsafüzért viselő férfi.
AktuálisTinik fosztogattak késsel egy pesti szórakozóhelyen A rendőrök két fiatalkorút már elfogtak, ám harmadik társukat még keresik. A fiatalok egy Ferenc körúti szórakozóhelyen szegezték kést egy másik tinire.
AktuálisRepülős Gizi nem akart lopni, csak szállást keresett A 88 éves tolvaj nem tud leállni, most egy hajdúszoboszlói ügy miatt emeltek ellene vádat, pedig ő csak az eső elől menekült.
AktuálisEmil mentette ki az aknában karácsonyozó férfit Egy három méter mély betongödörbe esett Kislődnél egy 56 éves férfi. Szentestére húga várta, ám csak két nap múlva került elő.
AktuálisFába csapódott egy autó Kiskunmajsán – fotók A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával fának ütközött Kiskunmajsa közelében hétfőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
AktuálisÍgy akarta? Egy oszlop takarásából lépett a HÉV elé Elgázolt egy embert a HÉV Gödöllőn hétfő délelőtt, a férfi a helyszínen életét vesztette.
AktuálisTragédia történt az éjjel az Árpád hídon Halálra gázoltak egy férfit az Árpád hídon hétfőre virradó éjjel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.