AktuálisHétköznapi hős: újraélesztette utasát István, a buszvezető Hideg fejjel nemcsak a kialakult pánikon lett úrrá, de a járművén rosszul lett utas életét is sikeresen megmentette Illés István buszvezető. A mentők szerint, ha nincs a nyíregyházi sofőr, a bácsi meghal.
AktuálisElütötte albérlőjét a főbérlő Szóváltás után az autójával üldözni kezdte, majd elütötte volt albérlőjét egy dunaharaszti férfi. A menekülő fiatalembernek információink szerint eltört a lába, a mentők a Merényi Gusztáv kórházba vitték. Kórterme előtt két rendőr posztol.
AktuálisUndorítónak nevezte a kormányfőt a 18 éves lány Megszólalt Berlusconi háremének két újabb tagja, mindketten a maguk módján a politikust mentő beszámolókat tettek közzé.
AktuálisMentőautó hajtott a rendőrök közé 15 halott Legkevesebb 13 ember meghalt és 85-en megsérültek Baakúbában, amikor egy mentőautót vezető öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az iraki biztonsági erők egyik kiképzőközpontjánál.
AktuálisLegfeljebb 300 embert engedhettek volna be a West Balkánba Nemcsak a rendőrség, a mentők is cáfolták, hogy bármiféle szúrt sebek lettek volna annak a három lánynak a testén, akik szombat éjszaka vesztették életüket a fővárosi West Balkán szórakozóhelyen.
CelebÖsszetörte magát Choli bácsi Összeesett az utcán Choli bácsi, az elhunyt Daróczi Dávid kormányszóvivő édesapja. Az idős férfit mentő szállította az egyik fővárosi kórházba, szívműtét vár rá.
AktuálisBiciklizés közben gázolták halálra a bokszolót Gyászol a brit sporttársadalom. Maghalt Gary Mason, a nyolcvanas évek legendás ökölvívója. Az alig 48 éves bokszoló London déli, Wallington negyedében kerékpározott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy...
AktuálisMagához tért a zebrán elütött Anna Eszméleténél van, és beszélni is képes L. Anna, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők, miután újévkor cserbenhagyásos gázolás áldozatává vált.
AktuálisÉletet mentettek a rendőrök Hirtelen szívhaláltól mentett meg egy embert két miskolci rendőr. Mizsik László és Szalma Zoltán újraélesztették a férfit, akinek ezután a mentők stabilizálták az állapotát.
AktuálisGyermeke megmentéséért esedezett a balesetet szenvedett lány Élete utolsó perceiben azért könyörgött a mentőknek egy autóbalesetet szenvedett, 19 éves ausztrál lány, hogy mentsék meg magzatát. Négyen ültek az autóban, ő meghalt, s vele együtt a meg nem született gyermeke is.