Spórolás miatt kényszerítette volna családja a 11 éves lányt, szerencsére neki volt több esze

Spórolás miatt kényszerítette volna családja a 11 éves lányt, szerencsére neki volt több esze

család
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 18. 15:30
Bors

A dél-indiai Bulandshahr városában egészen elképesztő mentőakcióra volt szükség múlt héten pénteken. A család a múlt pénteken akarta összeadni a 11 éves lányt egy felnőtt férfival, ennek érdekében még törvényszegésre is vetemedtek. A család hamisíttatott egy igazolványt a kislánynak, amely szerint már elmúlt 18 éves - írja az indytimes.com.

A lány fiatal kora ellenére tisztában volt vele, hogy semmi jó nem vár rá, ha engedelmeskedik a családnak, ezért iskolájában jelezte, hogy mire készül a família. A hatóságok így már tíz nappal a tervezett nász előtt tudomást szereztek a tervekről, és hogy a lánynak ne eshessen baja, titokban mentőakciót szerveztek.

„Szeptember 5-én szereztünk tudomást a tervezett frigyről, miután a lány elmondta a történetet egyik tanárjának. A lány nagyon bátran viselkedett” - mondta az ügyben résztvevő ügynökség vezetője, aki azt is elárulta, hogy a kislányt az esküvő napján az iskolából menekítették meg.

És a történtek után a legszörnyűbb maga az indok:

„A család ezen a napon adta férjhez 20 év körüli lányukat, és a költségek miatt okosabbnak látták, ha egy füst alatt férjhez adják másik lányukat is. Nagyon szegény családról van szó” - mondta a civil szervezet vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.