Aktuális24 óra alatt: 3 halott, 19 súlyos, 57 könnyebb sérült országszerte Az utakon több ezer ember esett a hó fogságába, víz és élelem nélkül töltöttek húsz-huszonkét órát. Dr. Bakondy György katasztrófavédelmi főigazgató mégis kijelentette: felkészültek a rendkívüli időjárási helyzetre.
AktuálisHárom autó ütközött Budapesten A XV. kerületben három autó ütközött egymásnak. Két ember került kórházba.
AktuálisMegvan a félholtra vert fiú támadója A térfigyelô kamera felvette a fiatalokból álló társaságot, akik végül önként jelentkeztek a hétvégén életveszélyesen bántalmazott 19 éves fiú ügyében.
AktuálisPizzát rendeltek a magyar rendőröktől Börtönbe került egy amerikai nő, miután felhívta a segélyhívót, és dohányárut rendelt a rendőröktől. Magyarországon a hasonló esetek csak ritkán járnak büntetéssel, pedig jócskán van belőlük.
CelebInfluenzától féltik Cipőt Nem látogathatja akárki a kómában fekvő Bódi László Cipőt, tudta meg a Bors. Mint arról lapunk beszámolt, szerettei mindennap bejárnak a Republic frontemberéhez a kórházba, hogy mellette legyenek, erőt adjanak, és abban reménykednek, talán...
AktuálisBetörte a baba koponyáját, így akarta elhallgattatni A 23 éves amerikai mérgében ledobta a földre a pár napos kisfiát, majd napokkal később kihívta a mentőket, mert a baba nem viselkedett normálisan. A férfit testi sértés vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
CelebPeller Anna dekoltázsa látványosan megnőtt - fotó Gyanúsan nagy és feszes a színésznő keble ahhoz képest, hogy közel harminc kilótól szabadult meg az utóbbi években. A Bors rákérdezett gyönyörű dekoltázsa titkára.
AktuálisÖthetes kisbabájával végzett a bekattant apa A 32 éves férfi úgy megrázta a csecsemőt, hogy az életveszélyes agysérülést szenvedett. Ráadásul a mentőket is csak fél órával az eset után értesítették, így a kicsinek esélye sem volt túlélésre.
AktuálisAz átjárón ütöttek el egy gyereket - videóval Az egyik zsilvásárhelyi biztonsági kamera rögzített egy balesetet, amiben egy, az átjárón szaladó kislányt ütött el egy autó.