AktuálisBizarr: feljelentették, mert elesett a biciklivel Szabó Dániel most még megúszta a 150 ezer forintos pénzbüntetést, de legközelebb már fizetni fog. A fiú bűne mindössze annyi, hogy elesett a kerékpárjával.
AktuálisHárom lánnyal sodródott el a vízibickli A német fiatalok már három kilométerre voltak a parttól, amikor kimentették őket. Zamárdiba vitték őket vissza.
CelebÉletet mentett a gyönyörű magyar modell Emberségből jelesre vizsgázott Epres Panni. Az egykori topmodell a Margitszigeten nyújtott segítséget egy bajba jutott idős embernek.
AktuálisPokoli kínokat élt át a mozgólépcsőn Szerencsétlen harlemi nő elájult, miközben utazott rajta. Bekapta a haját, ráadásul az arcát és a karját is több helyen megvágta. Rendőrség nyomoz az ügyben.
CelebTerry Black megvédte lánya gázolóját Álmában is felsírt Terry Black tízéves kislánya, akit a zebrán gázoltak el hétfő délután. Fanni testén kék-zöld foltok éktelenkednek. Terry védte meg a népharagtól a gázolót.
AktuálisVéletlenül pillanatragasztóval kente be a száját Egy új-zélandi idős asszony éjszaka sötétben kente be az ajkait. Nem sokkal később felfedezte, hogy elvétette a dolgot, a mentőknek kellett segíteni rajta.
AktuálisMeggyilkolta, majd az ágyába tette élettársát egy budapesti férfi A 43 éves M. Gábor megverte, majd megfürdette, aztán ágyukba tette élettársát, aki a verés miatt elhunty. A mentőket csak másnap értesítette a velük egy háztartásban élő férfi.
CelebÁgnes: megtagadott Damu Roland Hiába kereste, nem áll szóba vele a jelenleg rács mögött ülő volt sorozatsztár. Ágnesnek pedig szüksége lenne rá, hiszen pszichiátriai kezelésre szorul, és az édesanyja is nagybeteg. A Borson keresztül üzent féltestvérének: bemenne hozzá.
AktuálisCsak a gyerek élte túl a tragikus parkolást Az anyuka egy Lexus-szal gyakorolta a beállást egy parkolóházban. Első próbálkozásával majdnem kioltotta férje életét, második nekifutásra viszont nemcsak vele, hanem saját magával is végzett a nő. Csak a hatéves kislányuk élet túl,...
AktuálisA halálba hívta négy gyerekét Szörnyű családi dráma vezetett odáig, hogy egy édesanya négy gyermekével kórházba került Kecskeméten – tudta meg a Bors. A rendőrség fokozott titoktartás mellett nyomoz. Az asszony édesapja, aki az igazságszolgáltatásban dolgozik, mindenkit...