AktuálisÖt emeletet zuhant, fejre esett, túlélte Egy manhattani férfi kiugrott a hetedik emeleti ablakából, de egy második emeleti erkély megállította a járda előtt. Döbbenetes hír, de egyelőre úgy tűnik, túléli.
AktuálisTízezer ember szívott a gigabomba miatt Tízezer embert kellett kitelepíteni Székesfehérvár szívéből egy százkilós bomba miatt. Az életveszély ellenére senki sem aggódott.
AktuálisBoldogság: túlélte a magzat az anyja halálát Az egykori olimpikon, Meskerem Legesse három héttel a szülés előtt összeesett és meghalt. Gyermekét a kórházban sikerült megmenteni, az anya halálának oka azonban egyelőre ismeretlen.
AktuálisFiktív történet készül Mancs nevével Van-e egy híres kutyával kapcsolatban az őt kiképző személynek, szervezetnek bármiféle joga? Ez a vitás kérdés Lehoczki László, minden idők legsikeresebb mentőkutyájának gazdája és a Mancsról filmet készítő szakemberek között.
AktuálisMeggyalázzák Mancs emlékét a filmmel? A híres miskolci mentőkutya több száz embert mentett meg az egész világon. Az életéről szóló filmmel kapcsolatban azonban már a forgatás elején probléma merült fel.
AktuálisFelébredt a kómából, azt hitte, 1996 van A 35 éves nő súlyos autóbalesetet szenvedett, az orvosok úgy gondolták, belehal. Ám két hónap után magához tért a kómából, s azt hitte: másfél évtizeddel korábban van.
AktuálisAz utcán gyilkolt egy nő Nagykanizsán A nyílt utcán szúrta halálra haragosát egy nő Nagykanizsán szombat délelőtt, az elkövetőt őrizetbe vették - közölte délután, a gyilkosság helyszínén a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.
AktuálisMagyarok mentették ki a német versenyzőnőt A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei mentették meg egy német motorcsónak-pilótanő életét a múlt hétvégi azerbajdzsáni futamon. Simone Schuft 180 kilométeres sebességnél bukott és egy percig volt a víz alatt eszméletlenül.
AktuálisŐrület: egy kátyú mentette meg a férfi életét Már leállt Ray Lee szíve, amikor a vele száguldó mentő kátyúba hajtott, és ennél jobb dolog nem is történhetett volna. A férfi szíve a zökkenéstől újra dobogni kezdett.