AktuálisHullanak az Apple emberei Háromszáz forintos órabérért, olykor huszonnégy órát dolgoznak az Apple kínai gyárában, ahol sorozatosak az öngyilkossági kísérletek.
AktuálisÖngyilkos lett az egykori szépségkirálynő A 27 éves Marina Kolobova nem tudta feldolgozni, hogy férje elhagyta. Pár órával azt követően, hogy szerelme bejelentette a kapcsolat végét, az asszonyt holtan találták.
CelebSemmi nem igaz, amit VV Attila mondott magáról A beszavazóshow-tól kezdve tudatosan építette fel VV Attila, hogy milyennek lássa a világ. Testvére most elárulja: jól sikerült a magányos manipulátor figurája, csak épp a valósághoz nincsen sok köze.
SportÖngyilkos lett minden idők egyik legkeményebb harcosa Holtan találták fokvárosi lakásában minden idők egyik legkeményebb K1-es harcosát, Mike Bernardót.
AktuálisFogfájás miatt lett öngyilkos a modell A 41 éves férfi évek óta Ehlers-Danlos szindrómában szenvedett, ami miatt hat éve folyamatos fogfájással küzdött. Vélhetően nem bírta tovább elviselni a fájdalmat, ezért vetett önkezével véget életének.
AktuálisHalálra éheztette magát a lebénult asszony A 31 éves Christina Symanski hat évvel ezelőtt bénult le teljesen. Az asszony lassú öngyilkosságot választott ahhoz, hogy véget vessen szenvedéseinek.
CelebElsorvasztja a támadás Oláh Ibolyát; 16 kilót fogyott Az öngyilkosság elől menekült egy pszichiáterhez Oláh Ibolya. Az énekesnőt annyira megviselték az elmúlt hónapok lelki és testi támadásai, hogy pánikbetegsége felerősödött és tizenhat kilót fogyott.
SportÖngyilkos lett a zaklató hokiedző A sportoló egy kisfiúval lépett szexuális kapcsolatba, a börtönben végzett magával.
CelebMozgásképtelen lett Paudits Béla Napi szinten foglalkozik az öngyilkosság gondolatával Paudits Béla. A gyógyíthatatlan gerincbetegségben szenvedő színész 52 ezer forintos rokkantnyugdíjából tengődik, és már lakását sem képes elhagyni.
Aktuális19 éve nem fűtött be - hajmeresztő esetek idehaza Szokatlan esetekhez riasztották az elmúlt napokban a rendőröket. Hódmezővásárhelyen egy férfi úgy akart öngyilkos lenni, hogy ittasan a hóba feküdt, Siófokon egy bácsi 19 éve nem fűtött be.