Egy 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a rokonait, annak érdekében, hogy az ő javára tegyenek tanúvallomást a bíróságon. Terve nem járt sikerrel, sőt vádat is emelhetnek ellene.

2024 elején a hencidai férfival szemben több eljárás is folyt egyszerre, amikor két rokonát a bíróság beidézte tanúnak. Ekkor azonban úgy döntött, nem bízza a véletlenre a vallomásukat, így még indulás előtt eligazította őket azzal kapcsolatban mit kell mondani a bíróság előtt. Annak érdekében, hogy a családtagjai értsék szavainak a súlyát, meg is fenyegette őket azzal, hogy megveri őket, sőt, ha kell, a házukat is felgyújtja.
Mesterterve azonban nem járt sikerrel, és korábbi ügyei mellett, újabb vizsgálat indult ellene kényszerítés hatósági eljárás bűntett miatt. A Derecskei Rendőrőrs bűnügyesei a napokban lezárták a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek - közölte a rendőrség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.