Kedd délután tűz ütött ki egy társasház negyedik emeleti lakásában Budapest XXI. kerületében, Csepelen. A konyhában keletkezett tűz rövid idő alatt elharapózott, méteres lángok csaptak ki az ablakon, a sűrű füst pedig az egész lakást elárasztotta.

A lakásban élő nő nem tudott kijutni, a másik szoba ablakából kért segítséget. A tűzoltók zárt ajtót találtak, ezért erőszakkal jutottak be az ingatlanba. A sűrű füstből egy embert mentőálarcban hoztak ki, majd átadták a mentőknek. A helyszínre a csepeli mentőállomás esetkocsiját riasztották. A nőt ellátták, feltételezhetően füstöt lélegzett be. Stabil állapotban, oxigénterápia mellett szállították toxikológiai osztályra.
A tűz mintegy nyolc négyzetmétert érintett a lakásban. Berendezési tárgyak és bútorok égtek a konyhában, valamint az előszobában. A fővárosi tűzoltók egy vízsugárral fékezték meg a lángokat. A ház falai kormosak lettek, a konyha kiégett, a lépcsőházban az ajtó felett is befeketedett a fal. A legtöbb lakó éppen vacsorázott, amikor észrevették a lángokat. A tetőszerkezetet is elérte a tűz, ezért egymást figyelmeztetve hagyták el az épületet. A Tények információi szerint a lakásban élő nő húst sütött, majd a fürdőszobába ment, amikor felcsaptak a lángok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.