Leszúrta volt férjét egy nő azután, hogy a férfi a kutyák viselkedésére hivatkozva, a nő tudtán kívül elaltatta mindkét kutyáját. A leszúrt férfin a szomszédok próbáltak segíteni.

40 év házasság után próbálta megölni a férjét egy brit nő, miután a férfi elaltatta a kutyáikat. Clare Bridger állítólag kétszer megszúrta elhidegült férjét, miközben azt kiabálta: „Megölted a kutyáimat!”. Bár a pár kapcsolata megromlott, annak érdekében, hogy helyrehozzák a dolgokat, meditációs terápián vettek részt. Most azonban a feleség a bíróságon néz szembe tetteivel gyilkossági kísérlet miatt.
A Norwich Crown Court bíróságon elhangzott, hogy a pár 2020 márciusában örökbe fogadott egy menhelyről származó kutyát, majd egy évvel később egy másodikat is.
Miután Bridger elköltözött, mindkét kutya Keithnél maradt. A férfi szerint a kutyák hangosak voltak, viselkedési problémáik voltak, illetve „meglehetősen harapósnak” is nevezte az ebeket. S bár a férfi igyekezett új otthont találni a kutyáknak, az együtt élés nem volt egyszerű. Peter Gair ügyész a bíróságon elmondta:
Úgy érezte, csak egy lehetőség van, és az az, hogy elaltatja őket.
A bíróságon elhangzott, hogy Bridger július 17-én meglátogatta férjét új otthonában, hogy megkérje, fizesse ki a következő meditációs terápia költségeit. Amikor este 9 körül megérkezett, nem találta az állatokat így feltette a kérdést:
Hol vannak a kutyáim?
Keith közölte volt feleségével, hogy elaltatta a kutyákat, mire a nő hisztérikussá vált a hír hallatán. A nő miután azt kiabálta, hogy a férfi megölte a kutyáit, kést ragadva kiszállt az autóból, és kétszer megszúrta a férjét. Bridger Keith mellkasát és hasát szúrta meg, majd megharapta a karját, amikor a férfi megpróbált védekezni. A bíróságon elhangzott, hogy Keith a földön fekve, vérző sebekkel segítségért kiáltott, és az aggódó szomszédok siettek a segítségére, akik megpróbálták elvenni a kést, és hívták a rendőrséget. Az egyik szomszéd, aki orvos, a helyszínen elkezdte ellátni a leszúrt férfi sebeit, végül súlyos és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Bridger tagadja a gyilkossági kísérletet, de elismerte a szándékos testi sértés bűncselekményét. A tárgyalás folytatódik - olvasható a brit The Sun cikkében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.