„Ne sírj miattam anya!” - segítségre van szüksége a rákkal küzdő kamasz fiúnak

kamasz fiú
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 10. 16:00
A még csak 16 éves Dávidnak borzasztó fájdalmakat kellett kiállnia, esténként nem is tudott lefeküdni, annyira fájt a háta. Miután kórházba vitték, kiderült, hogy óriási a baj. Az orvosok a lehető legrosszabb dolgot közölték a családdal, a gyermekük rákos.

Ahogyan azt korábban a Bors megírta, a Pest vármegyében, Kocséron élő 16 éves fiút, Dávidot egy évvel ezelőtt rákkal diagnosztizálták. Az édesanya Kis Erzsébet a családjával mindent megtesz azért, hogy fia meggyógyuljon, viszont segítségre van szükségük, ugyanis nehéz körülmények között élnek. 

Erzsébet minden pillanatban a fia mellett van Fotó: olvasói

Hátfájással vitték kórházba

Az édesanya elmondása szerint Dávid nagyon fájlalta a hátát, olyannyira, hogy a fiú már képtelen volt lefeküdni is, ezért kórházba vitték.  Az első vizsgálatok megállapították, hogy a fiatalnak az egyik heréje fel van dagadva, emiatt az urológiára került, ahol bebizonyosodott, hogy herecsavarodása van, amit meg kellett műteni, ám a fiúnak ezután se múlt el a fájdalma, így elvitték Szegedre egy teljes kivizsgálásra, ekkor derült ki róla, hogy rákos. 

Azt mondták, hogy már a hereműtétnél meg kellett volna állapítaniuk, hogy rákos a fiam 

– mondta az édesanya, aki azt is elárulta a Borsnak, hogy kiderült a fia heréjéből indult a baj, ami átterjedt a lépére és a májára, ami bedagadt, így nyomta az idegeket és amiatt fájt a háta. 

– Amikor az orvos megmondta, hogy csomók vannak a fiamban, hozzátette: egy részét megműtik, majd a másik részét kemoterápiával kezelik. Mondanom sem kell, hogy én majdnem összeestem… Dávid jobban kezelte a helyzetet, ami azóta is kitart, mi pedig próbáljuk őt támogatni.

„Ne sírj értem anya!”

A fiam teljesen higgadt volt. A hírre, hogy rákos, annyit mondott csak: Én tudom, hogy meg fogok gyógyulni, ez a része nem érdekel. Az érdekel, hogy végre ehessek rendesen, mert már nagyon éhes vagyok!

 Elkezdték neki a kemoterápiát is, amit nagyon ügyesen viselt. Az édesapjával és a testvéreivel is próbálunk kitartani, de nagyon nehéz. Én többször is elsírtam magam, de Dávid mindig megkért, hogy ne sírjak érte, mert akkor ő is sírni fog

Dávid tudja, hogy meg fog meggyógyulni, ám segítségre van szüksége  Fotó: olvasói

Segítségre van szükségük

Erzsébetnek és férjének öt gyermeke van és albérletben élnek. Mivel az asszony folyamatosan a beteg fia mellett kell töltse a napjait, csak egy fő kereső van a családban, így segítségre van szükségük. 

- Nem hazudok, nagy a baj…  Egyáltalán nem maradt pénzünk, még a kötelező dolgokra sem. Éppen ezért kérném, hogy aki tud, segítsen! Mi a legkevesebbnek is örülünk, de még az élelmiszer csomagnak is! Hálásak lennénk érte! - zárta az aggódó édesanya. 
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.