Szentmártonkátai vonatbaleset: szívszaggató sorokkal búcsúzik a sofőrtől a kishúga

vonatbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 11. 16:00
Zoltán öt barátjával együtt ült abban az autóban, amelyet a vonat elé kormányzott a piros jelzés ellenére. A fiatal férfi édesapja a Borsnak azt mondta, Zoltánnak még csak jogosítványa sem volt, ráadásul a baleset előtti napon vette az autóját. A szentmártonkátai vonatbaleset áldozatainak a családjai összeroppantak.

Mély gyász – ahogyan azt a Bors megírta, a november 4-én este történt szentmártonkátai vonatbalesetben öt fiatal vesztette életét. A fiatalok a 24 éves Zoltán autójába ültek be, hogy kocsikázni és italozni menjenek. Tragédia lett a vége. A sofőr a tilos jelzés ellenére a félsorompót kikerülve ráhajtott a sínekre. Az ott közlekedő Tokaj intercity azonnal elgázolta őket. Egyedül egy fiatal lány maradt életben, a másik öt ember a helyszínen meghalt. Zoltántól most kishúga búcsúzott el. 

szentmártonkátai vonatbaleset
A szentmártonkátai vonatbaleset során elhunyt sofőrnek nem volt jogosítványa Fotó: olvasói

Szívszaggató sorokkal búcsúztak a szentmártonkátai vonatbaleset sofőrjétől

Fiatal, 24 éves férfi vezette azt az autót, amivel barátait halálba vitte Szentmártonkátán. Zoltánnak boldog családja, felesége, 6 éves kisfia van, ráadásul egy hónap múlva megszületik a második babájuk is. Ám ő ezt már nem élheti meg. Ő volt az egyik áldozat, pontosabban a sofőr abban az autóban, amit elgázolt a vonat. Családja összeomlott. Kollégáinkat a tragédia másnapján az otthonukban fogadták. 

 A fiamnak nem volt jogosítványa, ráadásul alkoholt fogyasztottak, emiatt is tartott attól, hogy megállítják 

– kezdte korábban az édesapa. - A kocsiban Zolin kívül a szomszéd Robika ült, István, Csilla, Viktória és az öccse, Gábor. Engem úgy értesítettek, hogy baleset történt… Nekem Zoli az egyetlen fiam volt. Ráadásul van egy kisfia és hamarosan megszületik a második gyerekük is. A kicsinek még el se mondtuk, hogy meghalt az apja – mondta a férfi sírva.

szentmártonkátai vonatbaleset
Öten azonnal meghaltak a tragédia során Fotó: MTI

Zoltán egész rokonsága összegyűlt, így emlékeztek a fiatalra. Gyászolják őt. A tragédia óta többjük megható közös képet vagy üzenetet írt ki Zoltán emlékére. A férfi kishúga szívszaggató sorokkal emlékezett a testvérére. 
 

Drága bátyám...

Nem tudtam elbúcsúzni tőled,

Csak néztem, ahogy elvisz a fény.

A szívemben sikoltott a csend,

De a hangom elakadt a sötét peremén.

Most is beszélek hozzád néha,

a semminek, a csillagoknak talán.

De választ soha nem hoz a szél… 

- írta Zoltán testvére.


Magához tért a vonatbaleset egyetlen túlélője

Ahogyan azt a Bors megírta, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították Viktóriát kórházba. Édesanyja lapunknak elmondta, hogy az állapota javult, magához tért, sőt már haza is szeretett volna menni. Azonban a komoly sérülései miatt szükséges a további ellátása. Egyelőre nem emlékszik a balesetre, családja pedig nem mondta el neki, hogy pontosan mi történt, ugyanis félnek, hogy felzaklatják azzal, hogy meghalt az öccse és a barátai. 


 


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.