Ahogyan azt a Bors megírta, szombat este meggyilkoltak egy 23 éves fiatal lányt Kaposváron. Hamar kiderült, hogy az elkövető nem más, mint az exbarátja, B. Dániel, aki egy heves vita után késsel rontott a lányra. A támadás az áldozat otthonában történt, ahol végül a fiú nem csak Adriennt szúrta meg, hanem a lány nagybátyját is. Őt információink szerint kórházba szállították. Lapunknak Adrienn öccse mesélte el a történteket a kaposvári gyilkosságról.

Minket nem is értesítettek, hogy gyilkosság áldozata lett Adrienn
– kezdte lapunknak Patrik. "Úgy olvastuk, senki sem hívott fel minket. Ez után indultunk el a Könyves Kálmán utcába, ahol laktak. Hívtuk a nővéremet, de ő nem vette fel a telefont, ekkor már nagyon rossz megérzésünk volt…"

Hamar megtudta a család, hogy a Adrienn exbarátja áll a gyilkosság mögött.
A volt barátja tette, akivel körülbelül egy évet voltak csak együtt
– mondta tovább a testvér. "Én talán csak egyszer találkoztam vele. Késsel támadta meg, a nővérem ott halt meg, amit végül a helyszínen közöltek is velünk. Rajta kívül egy másik, ott élő rokonunkat is megszúrta. Őt kórházba vitték. Egyelőre nem tudjuk, hogy hogy van, a helyszínen sem mondtak nekünk semmit. Azt tudjuk, hogy Danit bilincsben vitték el a helyszínről, úgy hogy ezek szerint nem menekült el… Hazajöttünk, várunk, mert azt mondák, hogy akár 12 óra is lehet, míg mondhatnak valami bővebbet" – zárta szavait Patrik.
A gyilkosság tényét a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője Kovács Katalin lapunknak megerősítette. Részletes tájékoztatást későbbre ígért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.