Vége, ennyi volt: elkapták a hírhedt "mezítlábas" betörőt

rendőrség
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 27. 19:55
Harmincegy rendbeli betörést ismert be a "mezítlábas" debreceni betörő, akinek különös ismertetőjele az volt, hogy levette a cipőjét, mielőtt bement egy ingatlanba - tájékoztatta a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t, jelezve, hogy a bíróság elrendelte az elkövető letartóztatását.

Közleményükben azt írták, az 56 éves férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal évekig élt besurranásokból és betörésekből. Első betöréseit még 2010-ben követte el. Klasszikus tolvaj volt, pillanatok alatt bejutott az ingatlanokba, gyorsan átkutatta a szobákat, majd főleg arannyal, ékszerekkel és pénzzel a zsebében elmenekült - közölték.

eltűnt, rendőrség
Elkapták a mezítlábas betörőt / Illusztráció: Gé / MW

Higgadtságát igazolta az is, hogy sokszor az alvó sértettek mellett járt-kelt, és kutatott értékek után - jelezte a rendőrség, amelynek hamar egyértelművé vált: egy elkövetőről lehet szó, aki leginkább impozáns debreceni lakóparkokat szemelt ki magának, de a város egész területén ténykedett.

A helyszíni szemlék során kiderült, hogy a férfi, mielőtt bement egy házba, levette a cipőjét. Attól sem riadt vissza, hogy akár többször is besurranjon egy-egy ingatlanba - ismertették, megjegyezve: ha a férfi a sértettek személyes iratait is magával vitte, visszament, és bedobta azokat a postaládába.

Hozzátették: a nyomozást nagyban nehezítette, hogy a betörő véletlenszerű időpontokat választott a betörésekre. Egy-egy bűncselekmény elkövetése után akár évekig is képes volt meghúzni magát, és eltűnni a hatóságok látóköréből. Az elmúlt pár évben gyakran járt Spanyolországban, tavaly decemberben viszont újra a szülővárosában, Debrecenben jelent meg.

Idén januárban újra "munkához látott", de a helyi rendőrök készültek, figyeltek, és külön éjszakai szolgálatokat szerveztek az elfogására. Az 56 éves férfi épp egy pékségbe akart bejutni március végén, amikor a körzeti megbízottak és a bűnügyesek tetten érték - írták.

A rendőrség közlése szerint kihallgatásán 31 rendbeli betörést ismert be, őrizetbe vételét követően a nyomozók kezdeményezésére a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A rendőrség az ügy iratait megküldte az ügyészségre - közölték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.