Sokkoló közlekedési baleset történt a Vajdaságban Szávaszentdemeter közelében pénteken. Az elsődleges vizsgálatok szerint a felborult autóbusz 120 km/órás sebességgel száguldott, a szerencsétlenségben három ember is életét vesztette.
A hirado.hu a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál beszámolója alapján azt írja, hogy a rendőrség a Szávaszentdemeter közelében történt, három ember életét követelő súlyos közlekedési balesetet valószínűleg a nem megfelelő sebesség okozta.
A vizsgálat vezetője a portálnak elmondta: megállapították, hogy az autóbusz 120 kilométeres óránkénti sebességgel haladt és 83 utast szállított, amit óriási felelőtlenségként értékelt.
A fizika egyszerűen nem engedte, hogy a jármű ilyen sebességnél az úton maradjon
– hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy a felborult autóbusz rendkívüli műszaki vizsgálatát idén szeptember 15-én végezték el, míg a sofőr orvosi vizsgálatát tavaly év végén.
A tudósítás szerint az egyik cég dolgozóit szállító autóbusz pénteken délután, a Szávaszentdemeter és Járek közötti úton borult fel. A balesetben három ember meghalt, és mintegy 80-an megsérültek.
A felborult autóbusz 70 éves sofőrjét a baleset után őrizetbe vették.
A sérültek közül hét embert továbbra is az intenzív osztályon ápolnak, állapotuk stabil
– írják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.