
Olyan erővel csapódott bele a busz az iskolába, hogy annak téglái szó szerint fölgyűrték az ablakot. A szolnoki buszbaleset kegyetlen nyomai órákkal később is jól látszódtak.

A súlyos keret több része is kiszakadt, a fizikai törvényét meghazudtolja, hogy nem tört ripityára az ablaküveg.

A busz, ahogy a körforgalmon átrobogott, egy oszlopot is kidöntött. Az most elhagyatottan hever az úton.

Darabokra kellett vágni több fát is, csak így tudták kiszabadítani a buszt, amit azután egy trélerrel szállítottak el. Nagyon kevésen a múlt a tragédia. Az egész kora reggel, fél nyolc körül történt, amikor a diákok többsége beér az iskolába. Csakhogy ők egy ideje már nem azon a bejáraton mennek be, ahová a busz most belecsapódott. Így is, amikor megtudták pillanatok alatt kitört a pánik, a tanárok csak nagy nehézségek árán tudták megnyugtatni őket.

A buszon így is 23 ember sérült meg. Többen súlyosan. Annyi volt a sérült, hogy több kórházba vitték őket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Végignéztem, ahogy becsapódik a busz, belefúródott egyenesen az épület falába. Azonnal odarohantunk a kolléganőmmel, akkor az utasok még a buszon ültek. Óriási volt a pánik, mindenki sikítozott, kiabált. Akkor még zárva voltak az ajtók, sőt még a busz motorja is járt
- mondja Zsófia, aki azzal az iskolával szemben dolgozik, amelybe a busz belecsapódott. A faágak recsegésére kapta fel a fejét. Azonnal tudta, hogy nagy a baj.
"Mondtuk az utasoknak, hogy törjék ki az ablakokat. Végül az utasok egy poroltóval meg is tették, így tudtak kijutni a buszból. Több idős ember is utazott a buszon. Őket, és a súlyosabb sérülteket le kellett segíteni. Kértük, hogy ne mozogjanak, közben vízzel itattuk őket. Aztán, amikor a mentősök megérkeztek, mindent elmondtunk nekik Nagyon sok embernek sérült meg a feje. Egy anya zokogva sírt, ő is, és a kisgyereke is megsérült" - mondja.
A busz az utasok szerint már a körforgalom előtt szitálni, cikázni kezdett, csúszkált az úton. Igaz volt, aki szerint egy padkára hajtott fel.
"Nem mindennapi dolog. Csak akkor csapódott le bennünk, hogy mi történt, miután visszaértünk az irodába. Akkor azonnal kitört belőlünk a sírás" - mondja Zsófia.
A Borsnak sikerült beszélni az egyik súlyosan megsérült idős asszonnyal. A kórházban beszélt vele újságírónk.
Nagy kiabálás volt a buszon, és azt láttuk, hogy a sofőr nem veszi be a kanyart a körforgalomban, egyenesen belecsapódott a falba. Minden a pillanat tört része alatt történt. Én úgy estem le az ülésről, hogy rázuhantam egy lépcsőre, eltört a karom. Folyamatosan bennem a kép, ahogy az egész történt.
Bár a részletekről egyelőre keveset lehet tudni, ami biztos, hogy egy helyi járat csúszott le az útról, ami Szandaszőlős felől érkezett. A balesetben 23 ember sérült meg.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.