Vasárnap reggel profi bűnözők az utóbbi idők egyik legmerészebb rablását hajtották végre a világ leghíresebb múzeumában, a párizsi Louvre-ban. A betörők a múzeum egyik legdíszesebb termébe, a Galerie d'Apollon-ba jutottak be, és mindössze 7 perc leforgása alatt magukkal vittek pár „felbecsülhetetlen értékű” történelmi ékszert. A lopásban összesen kilenc tárgy tűnt el a francia koronaékszereket tartalmazó úgynevezett napóleoni gyűjteményből, egyet azonban menekülés közben elejtettek az elkövetők. A múzeumot vasárnapra és hétfőre is bezárták, a francia hatóságok teljes gőzzel nyomoznak.

A rablás október 19-én, vasárnap reggel történt, közvetlenül azután, hogy a múzeum kinyitott. A francia sajtóból megtudhattuk, hogy az akció mindössze hét percig tartott. A lopás során bekapcsolt egy riasztó, amely 9:37-kor szólalt meg, feltehetően akkor, amikor a tolvajok kinyitották a kiemelt biztosítású vitrineket. A beszámolók szerint négy maszkos, sárga láthatósági mellényt viselő férfi vett részt a rablásban, akik egy teherautóra szerelt emelővel közelítették meg az épületet, majd egy akkumulátoros láncfűrésszel vágták át az ablakot a második emeleten.
A tolvajok kifejezetten a Galerie d'Apollon termét célozták meg, ahol a francia koronaékszerek vannak kiállítva. Ezen a részen termek harmadában nincs biztonsági kamera.
Ezek a biztonsági hiányosságok már korábban is ismertek voltak, de most ismét rávilágítottak a rendszer "foltozott" jellegére. A rablók motorral menekültek el a helyszínről, és az egyik ékszert – Eugénia császárné koronáját – feltehetően ekkor hagyhatták el.
Laptársunk már korábban beszámolt az esetről, hangsúlyozva a tolvajok profizmusát és a művelet gyorsaságát.
Minden előre meg volt tervezve
– nyilatkozta egy francia nyomozó a TF1-nek.

A rablók nyolc "felbecsülhetetlen értékű" ékszert loptak el két kiemelt biztosítású vitrinből, amelyek a francia monarchia és Napóleon-korabeli udvar kincseit őrizték. A Le Parisien nyomozati iratokra hivatkozva közölte az alábbi listát, az ellopott darabokról:
A megtalált korona Eugénia császárnéé volt, 1354 gyémánttal díszítve.
Az angol sajtó kiemeli, hogy ezen darabok értéke valamivel több mint 20 milliárd forintnyi dollárra is tehető, bár a feketepiacon nehezen értékesíthetők. Egy volt FBI-szakértő szerint a tolvajok esetleg felolvaszthatják az ékszereket, ha nem találnak rá vevőt.
Az ellopott ékszerek egy része: tiarák, nyakláncok és fülbevalók
A párizsi rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást, megnézték a Louvre saját kameráit, a városi térfigyelő rendszert és látogatók által készített videókat. Laurent Nuñez belügyminiszter szerint
a tolvajok tapasztalt bűnözők, akik külföldiek is lehetnek, és egy gazdag gyűjtő megbízásából dolgozhattak
– mondta a sajtónak. A múzeumot vasárnap és hétfőn is zárva tartották a helyszínelés miatt.
Rachida Dati kulturális miniszter bejelentette, hogy kivizsgálják a Louvre védelmi rendszerének hiányosságait. Emmanuel Macron elnök pedig hangsúlyozta, hogy az ékszereket mindenáron visszaszerezik, mivel az eset "súlyos képet fest Franciaországról".

Számos hírlap kiemeli a francia hatóságok "kudarcát", és arra figyelmeztetnek, hogy hasonló esetek más múzeumokban is előfordulhatnak.
A Louvre hivatalos közleménye szerint a múzeum hamarosan újranyit, de a Galerie d'Apollon ideiglenesen zárva marad. A nyomozás folytatódik, és a hatóságok remélik, hogy a kamerafelvételek alapján hamarosan azonosítják a tetteseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.