Tűzoltók mentettek ki egy sofőrt a vízből. Szeptember közepén drámai események zajlottak a Sebes-Körös partján, amikor egy idős férfi autója a folyóba csúszott. Mire a segítség megérkezett, a sofőr már eszméletlenül feküdt a vízbe süllyedt járműben – a tűzoltók azonban habozás nélkül cselekedtek, és sikerült megmenteniük az életét.
A férfi autója egy homokpadon feneklett meg, de a folyó sodrása olyan erős volt, hogy könyörtelenül és percek alatt elnyelte a járművet a víz. A folyóban elmerült férfi erősen kihűlt és már beszélni is alig tudott, amikor a tűzoltók megérkeztek - jelezte a Haol.hu.
A berettyóújfalui tűzoltók azonnal a folyóba ugrottak, hogy kimentsék a bajbajutottat. Kötélbiztosítással, de életüket kockáztatva úsztak az autóhoz, hiszen a férfi már képtelen volt önerőből kijutni a partra. A tűzoltók kiemelték az eszméletlen sofőrt, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik azonnal megkezdték az újraélesztést. Bár a férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a gyors és bátor beavatkozásnak köszönhetően túlélte a tragédiát.
A hősies helytállás nem maradt elismerés nélkül: a két tűzoltó a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepi rendezvényén, az 1956-os hősök emléke előtt tisztelegve vehette át a Hősies Helytállásért kitüntetést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.