
Nem mindennapi eset történt Miskolcon, a Győri kapu városrész egyik játszóterén. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. szeptember 4-én, a késő esti órákban odalépett a sértetthez, pénzt követelt tőle, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem ad. Ezen felül szembeköpte a férfit. Eközben a gyanúsított eddig ismeretlen társa is odalépett, majd a sértett nadrágjának hátsó zsebéből kivette a pénztárcáját, benne 100.000 forint készpénzzel és személyes iratokkal, majd elhagyták a helyszínt – írja a boon.hu.
A történtek alapján a gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – kimeríti a rablás bűntettének tényállását. A bíróság kiemelte, hogy a rablás bűntette miatt kiszabható büntetési tétel nagysága miatt fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye. Ezt tovább erősíti az a körülmény, hogy a gyanúsított a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követhette el. Mivel korábbról személyesen is ismeri a sértettet, alaposan feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén megpróbálná befolyásolni vagy megfélemlíteni a tanút, illetve megsemmisíteni vagy elrejteni a bizonyítékokat.
A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a terhelt büntetett előéletű, ellene további eljárások is folyamatban vannak, így fennáll a bűnismétlés veszélye. Mindezek mérlegelése után egy hónapra elrendelték a gyanúsított letartóztatását. A Miskolci Törvényszék hozzátette: a végzés nem jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.