Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. szeptember 5-én egy hónap időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megverte, majd magára hagyta ismerősét - írja a szon.hu. A nő azóta is kómában van.
A megalapozott gyanú szerint az erősen ittas állapotban lévő V.Z. gyanúsított 2025. augusztus 30-án az éjjeli órákban szóváltásba keveredett a nála tartózkodó nőismerősével, akit a vita során ököllel több esetben fejen ütött, melytől a sértett koponyája a falnak csapódott.
dr. Bartha Andrea, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője arról tájékoztatta a szon.hu-t, hogy a bántalmazást követően a férfi a sértettet a hátsó kapun keresztül kidobta az udvaráról, majd magára hagyta, hozzá csak másnap, augusztus 31-én délelőtt hívtak orvosi segítséget az oda érkező családtagok.
A sértett azóta kómában van, nem ébreszthető.
A bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne, valamint a nyomozás során tanúként kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné.
Mindezen okok alapján döntött a bíróság a letartóztatás elrendeléséről.
A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.