Augusztusban kezdődött az a vesszőfutás, amikor több busz is kigyulladt vagy elfüstölt Budapesten. Szeptember 12-én újabb busztűz történt a fővárosban, a Jászai Mari tér közelében. Augusztusban összesen négy busz gyulladt ki vagy füstölt el Budapesten. Először egy 16-os busz kapott lángra a belvárosban, a József Attila és a Nádor utca kereszteződésében. A jármű hatalmas lángokkal égett, a tűz pedig átterjedt egy közeli épületre és egy jelzőlámpára is. Egy nappal később két busz kezdett el füstölni a XII. kerületben: az egyik az Alkotás utcában, a másik a Németvölgyi úton. A negyedik esetnél egy 7E busz füstölt el – írja a Metropol.
Pénteken délután ismét tűzeset történt, ezúttal egy 9-es busz gyulladt ki a Jászai Mari tér közelében. A BP Műhely a közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy
A mai napon ismételten kigyulladt – egyes értelmezések szerint lokálisan izzott – a BKV egyik járműve (FLR-710)
A BKV korábban közölte, hogy valamennyi járművet átvizsgálták, és kisebb javítások után üzembiztosan képesek a közösségi közlekedés ellátására.
Budapesten csak biztonságos busz közlekedik. Csak a megfelelő műszaki állapotú autóbuszait állítja forgalomba a BKV. A járművek rendszeresen átesnek – napi, heti, negyedéves, éves – műszaki vizsgálatokon. A buszok folyamatos felülvizsgálata, valamint az utas- és járműbiztonsági szempontok maradéktalan betartása független Budapest Főváros Kormányhivatalának ellenőrzésétől
– idézték a BKV-t a Facebook bejegyzésben.
A Bors korábban arról számolt be, hogy a BKV-informátora szerint a busztüzek oka az elmaradt motormosás és karbantartás lehetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.