Hónapokig tartott a hajsza a magyar bűnbanda után, akik önkiszolgáló boltokat fosztogattak ki Ausztriában és Magyarországon. Az osztrák és magyar nyomozók együttműködtek, amíg a tettesek aktívan, főképpen önkiszolgáló boltokat raboltak ki - írja a kisalfold.hu.
Április és augusztus között a banda a Seewinkelben tevékenykedett, a betörők elsősorban az önkiszolgáló konténerekre specializálódtak.
Több, mint 200 ezer eurós (több mint 78 millió forint) kárt halmoztak fel.
A különböző darabokból álló puzzle összerakásával végül sikerült a banda nyomára bukkanni. Augusztus 26-án Ausztriában végül csapdába ejtették őket: a főtettest Neusiedl am See/Nezsiderben egy autóba való betörési kísérlet közben fogták el
- mondta Marban a a volksgruppen.orf.at-nak.
A tettes előzetes letartóztatásban van jelenleg. 17 bűncselekményt ismert be, állítása szerint a pénzre drogfüggősége miatt volt szüksége.
Sikerült az öt főből álló fosztogatócsapat egy másik 33 éves tagját is lekapcsolni Magyarországon. A többiek után folyik a nyomozás.
A banda öt főből áll. Különböző településeken, főként Neusiedl am See/Nezsider kerületben, összesen 17 betörést hajtottak végre. Ezek összesen valamivel több mint 200 000 euró kárt okoztak
- Marban szerint tetteik nagy részét biztonsági kamerák rögzítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.