Nem jutott messzire: már az üzletben lebukott a fiatalkorú tolvaj Debrecenben

lopás
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 09. 13:40
Elkapták, mielőtt elhagyta volna az üzletet.

Egy 14 éves fiú ellen emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség, miután tavaly novemberben lopni próbált egy debreceni bevásárlóközpontban. A vádirat szerint 2024. november 19-én, a dél körüli órákban ment be a belvárosi bevásárlóközpont egyik ruházati üzletébe, azzal a szándékkal, hogy onnan ruházati termékeket tulajdonítson el.

Lopni próbált, a próbafülkében lebukott
Lopni próbált, de már a próbafülkében lebukott / Fotó: NurPhoto via AFP /  AFP

Miután több ruhadarabot is kiválasztott, bement a próbafülkébe. Egy felsőről és egy nadrágról eltávolította az áruvédelmi eszközöket, majd azokat a saját ruhája alá rejtette. Emellett két darab karórát is a cipőjébe dugott. Az áruvédelmi eszköz eltávolításának zajára figyel fel az egyik eladó, majd értesítette a biztonsági szolgálatot.

A fiú lebukott, és az átvizsgálás során közel 30 ezer forint értékű lopott árut találtak nála. Bár a sértett képviselője az árut visszavette, a leszakított áruvédelmi eszközök miatt azok eladhatatlanná váltak, így a kár nem térült meg.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A Debreceni Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalával intézkedésként próbára bocsássa a fiatalkorút, valamint állapítsa meg, hogy a törvény kötelező rendelkezése alapján a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt álljon - számolt be az esetről a HAON.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.