Szombat délelőtt súlyos baleset történt Kiskunmajsán, a Fő utca és a Kinizsi Pál utca kereszteződésénél. Két holland rendszámú személyautó tartott a városközpont felé, amikor a hátul haladó jármű eddig tisztázatlan okok miatt áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a szemből érkező kisbusszal. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, amelyek a helyszíni beszámolók szerint totálkárosra törtek – számolt be róla a BAON.
A kisbusz mustot szállított, sofőrje sértetlenül megúszta az ütközést. A másik autóban azonban – amelyben információk szerint egy héttagú török család utazott – többen is megsérültek. A kiérkező mentők három embert szállítottak a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára, a sérültek között kisgyerekek is voltak. A becsapódás következtében mindkét jármű használhatatlanná vált, az anyagi kár elérheti a több tízmillió forintot. Az útszakaszt teljes szélességében le kellett zárni, mivel a roncsok mindkét forgalmi sávot elfoglalták.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, az útlezárás a délutáni órákban is érvényben volt.
A brutális ütközésről készült felvételek ITT tekinthetők meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.