„A testem cserbenhagyott, de az agyam nem” – Tamás 14 hónapja kapott sztrókot, így épített új életet

PUBLIKÁLÁS: 2026. február 15. 10:00

14 hónapja Szabó-Márk Tamás élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott. Sztrókot kapott és a bal oldala teljesen lebénult, hirtelen kerekesszékbe kényszerült. Mutatjuk, hogy állt fel a fiatal férfi és kezdte újra az életét!

A sztrók nemcsak egy orvosi diagnózis, Tamás szerint egy figyelmeztetés. Megálljt parancsol, amikor túlhajtjuk magunkat, és kíméletlenül rákérdez arra, jó úton járunk-e. Bár traumát jelent, sokak számára egy új élet kezdete is lehet. Szabó-Márk Tamás nyíltan beszél arról, mit vett el tőle a sztrók – és mit adott helyette.

Szabó-Márk Tamás súlyos sztrókja után ma már képes újra önállóan járni, 5–6 kilométert is megtesz bot nélkül. Tapasztalatait és tudását mások felépüléséhez szívesen megosztja. Elmondása szerint a sztrók után nemcsak a teste, hanem a lelke is újjáépült (Fotó: Olvasói)

Sztrók, küzdelem, második esély – így építette újjá életét Tamás

2024. november 25-én Szabó-Márk Tamás élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott. A sztrók a jobb agyfélteke mozgásközpontját érte, ennek következtében a bal oldala teljesen lebénult. Az addig aktív, háromgyermekes édesapa és üzletkötő hirtelen kerekesszékben találta magát.

A sztrókom előtt 14 órával korábban még a karrieremet építettem. Aztán ott feküdtem egy kórházi ágyon, az intenzíven, gépek között, 44 évesen, kiszolgáltatva, csak egy kérdés zakatolt bennem: ennyi volt?

- meséli Tamás a kezdetekről.

Zsibbadás, gyengeség, mentő, kórház, kíméletlen tények: Tamás nem tudott járni, ülni, ülve maradni, még csak kerekesszékkel sem tudott közlekedni. A nagy "nap”, – ahogy Tamás nevezi – villámcsapásként változtatott meg mindent: a munkát, a jövőt, az addig teljesnek hitt életet.

„A testem cserbenhagyott, de az elmém velem maradt”

Az első 24 óra után egy dolog vált világossá: Tamás életben maradt. A teste feladta, de az elméje nem. Azt, hogy újra kezdje elhatározta a fejében, és onnantól már minden rendben volt.

Feküdtem, de amikor ébren voltam, tanultam, olvastam, kutattam. Mi az a sztrók? Hogyan működik az idegrendszer? Hogyan tanul újra az agy járni, beszélni, mozdulni? Elemeztem, terveztem. Új jövőt kezdtem építeni. A felismerés kegyetlen volt, mégis felszabadító: k...va nehéz lesz, de megcsinálom. Nem, soha nem adom fel

- meséli, teljes őszinteséggel Tamás.

Pár nappal később felültették. Tizennégy percig bírta, aztán leesett a székről. De már akkor tudta: lesz még sok ilyen pillanat, és mindegyiken át kell lendülnie. A sztrók után először jön a sokk és a kórházi küzdelem az életért. Aztán a rehabilitáció, ami sokak szerint a legnehezebb és leghosszabb szakasz.

Minden mozdulatért meg kell küzdenem. Először azért, hogy fel tudjak ülni. Aztán, hogy át tudjak ülni a kerekesszékbe. Később, hogy önállóan a mosdóba menjek. Ez volt a legfontosabb, mert senkinek nem kívánom, hogy ágytálazzon. Majd jön az állás, végül a járás szabadsága. Járókerettel, négy lábú bottal, majd sima bottal. És ma? 5–6 kilométer bot nélkül. A bénulásból felállni nem könnyű, de a sztrók után minden újra tanulható – ha van elég akarat és motiváció. Sokan azonban éppen ott adják fel. Én ebben szeretnék segíteni másoknak

- teszi hozzá.

Tamás a felépülés során nemcsak testileg, hanem szellemileg is újjáépítette önmagát. Mélyen beleásta magát az idegrendszer működésébe, az anatómia, a mozgásrehabilitáció és a mentális regeneráció területeibe. Különösen nagy hangsúlyt fektet a vitaminok és természetes, tudományosan megalapozott hatóanyagok szerepére, valamint coach-képzésre is beiratkozott, hogy tapasztalatait szakmai alapokra helyezve adhassa tovább. Létrehozta a "második esély" fórumot ahol szívesen megosztja tapasztalatait és segít másoknak is.

Nem elég túlélni a sztrókot. Meg kell érteni, miért történt, és azt is, min kell változtatni ahhoz, hogy soha többé ne forduljon elő. Ez az út számomra nemcsak a testemről szólt, hanem arról is, hogy mélyebben megértsem önmagamat. Ma úgy érzem, tisztábban látom, ki vagyok, és merre tartok. Az emberi kapcsolatok felértékelődtek, a valódi értékek élesebben kirajzolódtak. És a végén egyetlen érzés maradt a legerősebb: örülök. Örülök, hogy élek. És mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy az elmém nem hagyott el

- meséli, majd hozzáteszi:

Ha most ott tartasz, ahol én akkor tudd, hogy van tovább. Van út. Van remény. Amíg van holnap, és az eszünk a helyén van, addig minden rendben van. Megyünk a magunk útján, a fejlődés és az újraépülés felé. Hiszen mi másról szólna az élet, mint arról, hogy az utolsó lélegzetvételünkig fejlődjünk?

- zárja gondolatait Tamás, sztrók túlélő.

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!