18 éves korában egyik napról a másikra változott meg egy mindössze 18 éves lány élete. Amikor felébredt a kómából, akkor szembesült vele: a szepszis miatt mind a négy végtagját elveszítette.

A kanadai Amalie Henze igyekezett átlagos életet élni, bár egy kegyetlen kór, a Crohn-betegség nehezítette meg a mindennapjait. Amikor azon a bizonyos mindent megváltoztató napon, 2023 októberében bélelzáródás tüneteit tapasztalta, akkor is meg volt róla győződve, hogy ismét gyulladásos betegsége miatt kell kórházba mennie. Ott azonban hamar kiderült: jóval nagyobb a baj, mint azt eleinte bárki is sejtette, a tini állapota pedig percről percre egyre rosszabb lett.
Amalie hamarosan szeptikus sokkba esett, az orvosok pedig úgy döntöttek, a legjobb, ha mesterséges kómába helyezik, időt adva ezzel a szervezetének, hogy legyőzze a vérmérgezést. Sajnos azonban nem így történt, az orvosoknak pedig dönteniük kellett: fel kellett áldozniuk a lány mind a négy végtagját, hogy megmentsék az életét.
Amire Amalie magához tért három héttel a kómából, már túl volt az amputáción. Ezt követően hosszas rehabilitáció következett, meg kellett tanulnia, hogy használja a művégtagjait, miközben az otthonát is át kellett alakítani, hogy megfelelő legyen új élethelyzetének. Amalie ekkor, a kórházi rehabilitáció alatt készítette el első TikTok-videóját, ami pillanatok alatt egymillió emberhez jutott el. Mint később elárulta: ekkor határozta el, hogy rendszeresen beszámol a közösségi felületein az állapotáról, a fejlődéséről, élete mindennapjairól.
"Számos szepis-esetben, ha a beteget időben kezelik, felgyógyulhat, és visszatérhet a megszokott életébe. Sajnos az én szepszisem esetében nem ez volt a helyzet" – magyarázta, hozzátéve: évente 11 millió élete követel a szepszis, ezért rendkívül fontos, hogy a világnak ne csak általános elképzelése legyen erről a problémáról, hanem ismerjék meg a túlélők történeteit is.
A szepszis egy szempillantás alatt tönkre tehet egy életet
– húzta alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.