Szörnyű tragédia! Háromgyerekes édesapa vesztette életét egy balesetben, miközben barátaival szánkózott Dél-Karolinában. Christopher O’Quinn január 31-én hunyt el Abbeville megyében. Az édesapa halálát "tompa tárgy okozta fejsérülés" okozta – közölte a PEOPLE.

A baleset Abbeville megyében történt. Christopher felesége úgy fogalmazott férjéről, hogy rendkívül odaadó apa volt és szerető férj. "Egy volt a millióból."
Christopher O’Quinn barátaival és családjával szánkózott a téli viharban, amikor a baleset bekövetkezett. A gyászjelentés szerint az apa 36 éves volt. A megyei halottkém, Brad Evans Christopher O’Quinn a halálát balesetnek minősítette és őszinte részvétét fejezte ki a családnak.
A beszámolók szerint Christopher szánkóját egy terepjáró húzta a baleset idején.
Emellett az is kiderült, hogy a férfi felesége, Jordan O’Quinn is vele szánkózott, amikor a baleset történt.
A szánkója nekiütközött egy másik UTV-nek
– mondta Brad Evans.
Az apa tragikus halálát tompa tárggyal okozott fejsérülés okozta és a helyszínen halottnak nyilvánították.
Később kiderült, hogy többen is megsérültek. A baleset idején egy másik felnőttet is kórházba kellett szállítani, aki Christopherrel együtt a szánkón volt. Az állapotáról jelenleg nincs információ.
A gyászoló feleség elárulta, hogy 16 éves korában ismerkedett meg Christopherrel.
A lelke minden porcikájával szeretett engem
– mondta megtörten.
Odaadó, törődő apa volt
– folytatta.
Minden este megfogta a gyermekek arcát és elmondta nekik, mennyire szereti őket és mennyire büszke rájuk
Hozzátette, hogy Christopher mindenkit teljes erőbedobással és önzetlenül szeretett és mindenkivel törődött, aki a közelében volt.
Egy volt a millióból, egy a millióból
– mondta fájdalmasan a megtört feleség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.