Rossz diagnózist kapott, 21 évesen mindent elveszíthet: "Ez nem elméleti lehetőség, hanem félelmetesen valóságos forgatókönyv!"

PUBLIKÁLÁS: 2026. február 02. 14:30
Az orvosok sokáig nem találták, mi okozza a tüneteket. Sajnos azzal sem oldódott meg semmi, hogy a fiatal nő végül megkapta a helyes diagnózist.

Egy oxfordshire-i fiatal nő ritka betegsége hónapokon át felismeretlen maradt, miközben állapota folyamatosan romlott. Caris Gibson ma már attól tart, hogy az orvosi késlekedés miatt egész életére vizeletgyűjtő zsákra kényszerülhet.

Nő
A nő állapota folyamatosan romlik 
Fotó: Jill Lumsed/GoFundMe

A fiatal nő szörnyű diagnózist kapott

Caris Gibson 2024 februárjában kezdte el tapasztalni az első riasztó tüneteket. Gyakran egyáltalán nem tudott vizelni, máskor pedig elviselhetetlen fájdalommal járt a legkisebb próbálkozás is. A fiatal nő kezdetben azt hitte, húgyúti fertőzése van, ám állapota nem javult. 

Elmondása szerint sokszor hajnalban arra ébredt, hogy képtelen a mosdóba menni, ezért a fürdőkádba ült, hátha ott sikerül. Idővel vesefájdalom és hólyagtáji fájdalom is jelentkezett, ezért szinte hetente megfordult a sürgősségi osztályon 2024 eleje és tavasza között. Az orvosok sokáig nem találták a tünetek okát, és gyakran csak antibiotikumot írtak fel neki, biztos, ami biztos alapon. A vizsgálatok ellenére hónapokig nem született pontos diagnózis, miközben Caris állapota egyre súlyosabb lett.

Egy idő után kiderült, hogy a tartós vizelet-visszatartás miatt Caris húgyhólyagja közel két és félszeresére duzzadt. Az orvosok megtanították az önkatéterezésre, ám a húgycső súlyos szűkülete miatt ezt gyakran nem tudta megfelelően elvégezni. A tartós katéter újabb fertőzéseket okozott, ezért végül szuprapubikus katétert kapott, amely a hasfalon keresztül vezeti el a vizeletet egy külső zsákba.  

Egyre rosszabb és rosszabb lett minden, és már nem bírtam tovább

 – mondta.

A fordulópont 2024 novemberében érkezett el, amikor végre megszületett a diagnózis: Fowler-szindróma. Ez egy ritka, gyakran félreismert betegség, amelyben a húgycső izmai kórosan megfeszülnek, megakadályozva a normális vizeletürítést, és leginkább a húszas–harmincas éveikben járó nőket érinti.

Bár a betegség nevét végre megkapta, Caris fájdalmai nem enyhültek. Elmondása szerint soha nem tud úgy felkelni, hogy biztos lenne benne: fájdalommentes nap vár rá, és gyakran munkába is vizeletgyűjtő zsákkal kell mennie, amit megalázónak él meg. A sok antibiotikum miatt több gyógyszerrel szemben is rezisztenssé vált. Jelenleg várólistán van, de a szakorvosi konzultációra még hónapokat kell várnia, ezért a család magánellátásban keres megoldást, írja a People.

Édesanyja szerint egy speciális eszköz és beavatkozás segíthetne, ám a kezelés átszámítva közel 12 millió forintba kerülne. Ha ez sem jár sikerrel, Carisnak el kell távolítani a húgyhólyagját, és élete végéig vizeletgyűjtő zsákkal élne.

Egyetlen fiatalnak sem lenne szabad ilyen jövővel szembenéznie

 – írta az édesanya. 

Számunkra ez nem elméleti lehetőség, hanem félelmetesen valóságos forgatókönyv.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.