Budai István Bence még február 23-án, az éjszakai órákban hagyta el tiszaugi otthonát. A térfigyelő kamerák utoljára hajnali fél 2-kor rögzítették ahogy a Kossuth utcában sétál gyalogosan a Böcs-horgásztó irányába haladva. Eltűnésének különös körülményei közé tartozik, hogy bár fekete Vans hátizsákját magával vitte, az iratait otthon hagyta. Azóta nem adott életjelet magáról az eltűnt férfi.

Az ügyben időközben új fejlemények is történtek: Dunaújvárosban megtalálták István mobiltelefonját. A készüléket István SIM-kártyája nélkül találták meg, egy elhagyatott gyárépületben volt, egy hajléktalannál. A férfi azt mondta, ő egy másik hajléktalantól kapta a telefont, aki pedig állítása szerint egy parkban, egy kukában találta azt.
Hogy István telefonja miként és mikor került Dunaújvárosba, azt egyelőre nem tudni, viszont érdekes tény, mivel Dunaújváros közel 2 órányi autóútra van Tiszaugról.
Lapunk elérte István édesanyját, Juditot, aki elmondta, hogy a családot teljesen váratlanul érte István eltűnése, hiszen semmilyen előjele nem volt annak, hogy fia el akarna menni.
Sajnos nem jelentkezett Pisti azóta sem. Hihetetlen, nem tudjuk elfogadni, hogy így elment. Összetört az egész család
– nyilatkozta megtörten az édesanya, hozzátéve: bármit elfogadnak, akármilyen problémája van, segítenek neki megoldani. Az édesanya kiemelte, hogy csak egyetlen dolgot kérnek fiuktól: hogy jelentkezzen, és adjon magáról életjelet.
Csak annyit kérünk, hogy jelentkezzen, hogy tudjuk: jól van. István senkinek nem mondta, hogy el szeretne menni. Amíg nem tudjuk, hogy jól van, nem tudunk megnyugodni
– zárta szavait.
A család a közösségi médiában hálájukat fejezték ki a Hírös Rescue Team csapatának és azoknak a civil segítőknek, akik országszerte keresik Istvánt.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítséget és az együttérzést. Szinte az egész országban tudnak róla, még a hajléktalanok is. Mindenki segítőkész, és segíteni szeretne! Hálásan köszönjük a Hírös Rescue Team csapatának kitartó munkáját!!!
Mint a keresési előzményei alapján kiderült, István az eltűnése előtt intenzíven érdeklődött egyes elhagyatott helyek és természetközeli célpontok iránt. Olyan kifejezésre keresett rá az interneten, mint:
Hogy ezeknek van-e köze az eltűnéséhez, egyelőre nem tudni. De arra utalhatnak, hogy István tudatosan kereshetett olyan helyszíneket, ahol elvonulhat a külvilágtól. A rendőrség nagy erőkkel keresi Istvánt! A Kecskeméti Rendőrkapitányság folytatja az eljárást az eltűnésének ügyében.

István 30 éves, körülbelül 180–185 centiméter magas, szemüveges, rövid, sötétbarna haja van. Eltűnésekor kék vagy szürke farmert, kapucnis világosszürke pulóvert és világosbarna bakancsot viselhetett.
A rendőrség kéri, hogy aki István jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.
István körözési adatlapját IDE KATTINTVA érheted el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.