Ismeretlenek gyászolják a fiatal gimnazistát. Szívszorító véget ért az a hetek óta tartó dráma, amely egy emberként mozgatta meg az országot. Január közepén egy belvárosi szórakozóhelyről tűnt el az a 18 éves fiú, akit azóta ezrek kerestek reménykedve. Mostanra azonban biztossá vált a legrosszabb: a fiatal teniszező a Lánchídról a Dunába zuhant, nemrég megtalálták a holttestét is. Az interneten ezrek búcsúznak Egressy Mátyástól.

Egressy Mátyás januárban a barátaival indult kikapcsolódni, ám később az éjszaka tragédiába fordult. Kiderült, hogy a fiú egyedül távozott a szórakozóhelyről, majd nyoma veszett. Az eltűnése utáni napokban példátlan összefogás indult: önkéntesek csapatai, kutyás keresők és aggódó idegenek lepték el az utcákat. Oszlopokra ragasztott fotókkal és éjszakába nyúló keresőakciókkal próbáltak a nyomára akadni. Mindenki várta, hogy meglegyen, de sajnos nem így történt.
A rejtélyt végül egy térfigyelő kamera felvétele kezdte kibogozni. Egy hajó rögzítette, ahogy a Lánchídról valaki a Dunába esik. A rendőrség megmutatta a felvételt a szülőknek, akik állítólag felismerték a gyermeküket. A hídon megtalálták a fiú lakáskulcsát is, ám a mobilja különös utat járt be: egy férfi az Örs vezér téren adta el valakinek, mert pénzre volt szüksége. Állítása szerint egy járművön találta a készüléket, később bevallotta: mardossa a lelkiismeret, amiért nem hívta fel azonnal a szülőket.
Bár a rendőrség honlapján még kint volt a körözés, a család és a barátok már tudták, hogy a fiatal sportoló már nincs többé. A sportklub, ahol teniszezett, feketére változtatta képét a Facebookon. Iskolájánál is gyászolták, egyik tanára gyönyörű sorokkal köszönt el, a diákok pedig mécseseket gyújtottak, miközben az emberek még kint az utcákon bizakodva keresték őt. A kutatás hetekig tartott a fagyos folyóban, míg végül február 21-én, a Dunában megtalálták a holttestét.
A fiú eltűnése körül kialakult törődést és összefogást jól jelzi, hogy két virtuális szentély is létrejött: az egyik Mátyás emlékére készült, a másik oldal pedig a januárban készített keresőoldalból változott emlékoldallá. Itt jelentek meg a mesterséges intelligencia segítségével generált, szívet megérintő dalok is. Ezek a dallamok és sorok segítenek szavakba önteni azt, amit éreznek az ismeretlen emberek, akiket mélyen megérintett a fiatal története. Éppúgy gyászolják, mintha saját szerettüket veszítették volna el.

A dalszövegek sorai fájó emlékeket idéznek, annak ellenére, hogy készítői sosem találkoztak a szerencsétlen sorsú Mátyással. Ezekből a dalokból egy-egy részlet:
Amikor elhallgat a dal, a csend kiált helyette, mint árva gyermek sír az ég, az üres kották felett. Egy hang voltál a zűrzavarban, tiszta égő fény, s most csak a szél felel halkan, miért mentél el ilyen korán?
A másik szerzeményben pedig a reményvesztettség szólal meg:
Eltűntél csendben, zajtalan, mint alkonyatkor a fény. Csak egy üres szó maradt utánad és bennünk ezer miért... Kerestünk utcán, éjszakán, reménybe kapaszkodva még. Hittük, hogy egyszer hazatérsz és véget ér a sötétség...

A tagok folyamatosan újabb és újabb fotókat posztolnak az elhunyt gimnazistáról, ezeken a képeken szinte minden alkalommal jókedvűen mosolygott.
Az emlékoldalakon rengetegen búcsúznak ismeretlenül és kegyeletüket szeretnék leróni a hozzászólásokkal. A kommentekben nemcsak a fájdalom, de a tehetetlenség érzése is visszaköszön:

A szívszorító részvétnyilvánítások mellé többen is megható kérdést tettek fel. Hihetetlen az összefogás: szeretnének egy közös gyertyagyújtást szervezni Budapesten, ahová sokan vidékről is eljönnének.
Egerből is elmennék, ha tudnám az időpontot, ennyit megérdemel ez a szegény fiú!
Azt még nem tudni, hogy hol és mikor lesz ez a megemlékezés. Addig is ismeretlenek ezrei folytatják az emlékoldalakon a megemlékezést, így biztos, hogy sosem felejtik el a fiút, akiért egy ország izgult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.