„Az úton csendben könyörögtem, hogy valaki ütközzön az autómnak” - Egy depressziós édesanya szívszorító vallomása

PUBLIKÁLÁS: 2026. február 14. 08:30

A mentális betegségek életünk minden aspektusára kihatnak. A depresszió pedig az egyik legcsendesebb gyilkos.

Depresszióval és más mentális problémákkal küzdött egy egyedülálló édesanya, aki többször is megkísérelte az öngyilkosságot. A javulásig vezető út rettentő hosszú volt, ugyanis nem kapta meg a megfelelő támogatást. Mára már saját jótékonysági szervezettel rendelkezik, hogy a sorstársai számára megadja a megfelelő segítséget.

A depresszió annyira elhatalmasodott az édesanyán, hogy az öngyilkosságot látta egyetlen kiútnak
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

Depresszió a láthatatlan gyilkos

A mentális egészségi problémák sokszor kívülről nem látszanak, és azok sem veszik észre, akik közel állnak a problémás személyhez. Elle Ward is ugyanilyen személy volt, rajta sem látszott, hogy problémái lennének, kívülről azt gondolhatták róla az emberek, hogy ő a társaság lelke: vicces, extrovertált és magabiztos. Mindeközben legbelül az igazság ettől nagyon távol állt. Egy belső hang mindent megkérdőjelezett a számára, egyfolytában azon aggódott, vajon szeretik-e őt az emberek.

A 28 éves brit Elle már tinédzserként önkárosítással, depresszióval és alacsony önértékeléssel küzdött, gyakran összetűzésbe került szüleivel. Huszonéves korának végén, egyedülálló anyaként és igényes tanári munkájával küszködve, veszélyesen mélypontra került. 2024-ben fáradtan, depresszióval küzdve egy hosszú kapcsolat lezárása után úgy érezte, nem akar tovább élni.

A munkába vezető úton csendben könyörögtem, hogy valaki ütközzön az autómnak, hogy ne nekem kelljen megtennem

– meséli a brit Metro-nak.

2024-ben fáradtan, depresszióval küzdve egy hosszú kapcsolat lezárása után úgy érezte, nem akar tovább élni.

Kicsúszott a talaj a lábam alól. Autóztam, péntek és szombat esténként rekreációs drogokat szedtem. Vasárnapra már nem voltam túl kedves ember. A szüleimmel való kapcsolatom rosszabb volt, mint valaha. Mindenki érthető módon azt hitte, hogy önző vagyok, miközben én beteg voltam. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább.

– emlékszik vissza. Azon a héten csendben, bárki tudta nélkül elbúcsúzott mindenkitől. Elvitte fiát egy állatkertbe, meglátogatta a nagyszüleit, és együtt vacsorázott a szüleivel. Mint mondja, békét kötött a gondolattal, hogy véget vet az életének.

Furcsán hangzik, de valószínűleg ez volt a legjobb érzés, amit hosszú ideje éreztem

– emlékszik vissza.

Ha nincs szomszéd Elle sem élne már

A vacsora után elköszönt a szüleitől, s bár nem emlékszik, hogy mi történt ezután. Egy szomszéd véletlen látogatása mentette meg az édesanya életét. Sürgősségire került, majd két nappal később egy pszichiátriai osztályra szállították, ahol minden reggel 5 órakor reggelizett, és a közös helyiségben egy másik társa mindig hangosan hallgatta a zenét.

Meg voltam rémülve, és nem voltam olyan állapotban, hogy bárkivel is beszélni tudjak. Az első héten nagyon féltem. Nem hittem, hogy oda tartozom – de ez nem is lehetett volna távolabb az igazságtól.

– magyarázza

Miután elkobozták a telefonját és a piperecikkeit, Elle-t a szobájába kísérték, ahol minden a padlóhoz volt rögzítve. Ott napokig az ágyban feküdt. Volt olyan alkalom, amikor egy beteg társa az ő szobájában bujkált, ami rettegéssel töltötte el. Végül szépen lassan elkezdett beszélgetni a többi beteggel, s mint mondja sokan kedvesen álltak hozzá, épp úgy ahogy a személyzet is.

A szervezetlenség a legnagyobb hiba a mentálhigiénés ápolás terén

Elle azonban azt mondja, hogy csalódott volt a szakmai támogatás hiánya miatt. A gyógyszeres kezelésen kívül hat hét alatt csak kétszer járt pszichiáternél, és nem kapott egyéni terápiát. A megígért tevékenységeket gyakran lemondták személyzethiány miatt, és a csoportmunkát haszontalannak találta. Karácsony közeledtével Elle-t hazaengedték a fiához, majd 48 órával később egy kezelőcsapat látogatta meg az otthonában, amiről szintén nem alkotott túl jó véleményt. Elle szerint ezek voltak élete leghaszontalanabb percei, és az elkövetkezendő hónapok sem kecsegtettek sok jóval, ugyanis nem kapta meg a megfelelő támogatást.

Saját jótékonysági szervezetet alapított

Végül Elle 2025 májusában kapott egy levelet, amelyben egy pszichiáteri időpontját adták meg, s mivel távoli volt az időpont kétségbeesett, úgy érezte nem bírja ki odáig, a magánkezelésekre pedig nem volt elég pénzük. Sajnos Elle további öngyilkossági kísérleteket hajtott végre, nem járt többé kórházba, mert, ahogy ő mondja, „nem látta értelmét”. Elle csak tavaly augusztusban kapott végre érdemi segítséget, egy érdemben megfelelő pszichiáterrel. Mint mondja időpontokat foglal, hetente felhívja, és mindig megkérdezi, hogy érzi magát.

A rendszeres támogatás felbecsülhetetlen értékű volt, és miután erősebbnek és stabilabbnak érezte magát, Elle elkezdte megosztani tapasztalatait az interneten. Másoktól is hallott hasonló történeteket, akik ugyanazon mentek keresztül, és hiányosságokat tapasztaltak az ellátásban, ami arra inspirálta Elle-t, hogy létrehozza a What About Now nevű jótékonysági szervezetet, amelynek neve arra a kérdésre utal, amit kórházból való kiengedésekor tett fel, amikor nem kapott további kezelést.

A cél az, hogy közösségi tereket hozzanak létre azok számára, akik elszigeteltnek vagy támogatást nélkülinek érzik magukat. Elle minden héten időt szán arra, hogy bárki beugorhasson társaságért, meghallgatásért, gyakorlati tanácsokért vagy egyszerűen csak egy biztonságos helyért, ahol beszélgetni lehet. Reméli, hogy ezt a modellt országos szintre tudja kiterjeszteni, és olyan inkluzív hálózatot épít, amely jövedelemtől függetlenül hozzáférhetővé teszi a támogatást. - olvasható a brit Metro cikkében.