„Egész jól alakult a randi, majd feltette a kérdést, amitől minden fogyatékossággal élő ember retteg – Képes vagy szexelni?”

PUBLIKÁLÁS: 2026. január 14. 05:30

Egy randevún sok minden sülhet el rosszul. Erről sokat mesélhet az a fogyatékkal élő nő, aki kellemetlen kérdéssel szembesül minden alkalommal.

Egy fogyatékkal élő embernek számos területen nagyobb nehézségekkel kell szembe néznie, mint egy egészséges társának. A randizás területét is érinti, ugyanis a lehető legprimitívebb kérdéssel huzakodnak elő a randi partnerek, a számukra legfontosabb kérdés, hogy: „Képes vagy szexelni?”.

A fogyatékkal élők az élet számos területén nehézségbe ütköznek, a randizás sem kivétel
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

Fogyatékkal élőként másként kezelik az emberek

Ez volt az a kérdés, amit Simon, Melissa Parker randevú partnere feltett egy kocsmában, és ami ráébresztette arra, hogy milyen nehéz lesz randizni fogyatékossággal élőként. A férfi olyan nyersen fogalmazott, hogy Melissa meglepetésében majdnem megfulladt a rumos kólától, amit épp kortyolgatott. Mindez 2009-ben történt, Melissa ekkor volt 18 éves, és aki azóta már több randin is átesett, de ez az egyetlen kérdés, valahogy sosem cserélődött le.

Ha ma felteszik ezt a kérdést, határozottan megmondom a véleményemet, de akkoriban annyira felkészületlen voltam, hogy csak témát váltottam. Az este többi része borzasztóan kínos volt. Bár nem mondtam neki semmit, tudtam, hogy Simon túllépte a határt. Soha többé nem találkoztam vele

- mesélte Melissa a brit Metroban megjelenő cikkében.

Melissa, amikor a családjának és barátainak elmesélte az esetet, megdöbbentő reakciót kapott, azt mondták neki, hogy maradjon pozitív. Állítása szerint az elmúlt tíz évben folyton ezt mondják neki.

Ez azt sugallja, hogy a probléma én vagyok és a hozzáállásom, nem pedig az a tény, hogy a fogyatékkal élőknek nehéz randizni, mert még mindig sok előítélet övezi őket. A szüleim úgy neveltek, hogy higgyek abban, hogy a fogyatékosságom (agyi bénulás, születésemkor agyvérzést kaptam) nem számít. Hogy egyszerűen figyelmen kívül kell hagynom azokat, akik megjegyzéseket tesznek. Hogy ha mosolygok, akkor minden rendben lesz. Ez egyszerűen nem reális

- mondta Melissa.

A nő már korán rájött arra, hogy különbségek vannak közte és a többi gyerek között, és hogy mindez azt jelenti, hogy a fogyatékosságának igen is jelentősége van. Számára mindig fontos volt és fontos is lesz az, hogyan reagálnak a fogyatékosságára. Így amikor a randizásról volt szó, ösztönösen tudta, hogy a tapasztalatai kissé eltérnek a „normális” dolgoktól.

Nem kaptam sok tanácsot arról, hogyan kell kezelni a romantikus kapcsolatokat – a 2000-es évek elején a tizenéveseknek szóló magazinok nem igazán voltak tele tanácsokkal a randizásról és a fogyatékosságról. Az egyetlen tippre kellett támaszkodnom, amit barátaimtól, családtagjaimtól és még idegenektől is kaptam, akik nem kért tanácsot adtak, hogy „pozitív hozzáállásomnak” kell lennie.

Évekig azt hitte, hogy ha elég keményen próbálkozik, ha elég pozitív marad, akkor minden rendben lesz. Így amikor Simonnal összejöttek a Tinderen, és megbeszélték randevút, azt hitte, hogy a türelme és a pozitív gondolkodása meghozta gyümölcsét.

Teljesen elvakított a naiv optimizmusom – annyira, hogy meg voltam győződve arról, hogy ez a férfi valóban „az igazi” lehet. Végül is ez volt az első „hivatalos” randim. Visszagondolva mindenre emlékszem, ami az randevúra való felkészüléssel kapcsolatos, a gondosan kiválasztott, testhezálló ruhától kezdve egészen addig, hogy a kezeim izzadtak az idegességtől, annak ellenére, hogy biztos voltam benne, hogy minden jól fog menni

- emlékszik vissza a randevúra Melissa. Az este tele volt lehetőségekkel – egészen addig, amíg ő fel nem tette a sokkoló kérdést.

Az évek során első randin „sz*kának” neveztek, idegenek a társkereső alkalmazásokban azt mondták, hogy „jobban megakarnak dugni”, vagy bevallották, hogy mindig is „ki akartak próbálni” egy fogyatékos nőt, és – természetesen – megkérdezték, hogy egyáltalán képes vagyok-e szexelni.

Megtanulta jól érezni magát a saját bőrében

Melissának sosem mondta senki, hogy ezek a megjegyzése, viselkedési formák igen is bántóak egy fogyatékkal élő számára. Folyton azt hajtogatták neki, hogy maradjon pozitív, és hogy mindez az emberek tudatlanságából született, és hogy ne vegye komolyan ezeket a kijelentéseket.

Senki sem mondta nekem, hogy ez bántó. Ehelyett gyakran azt mondták, hogy ez csak „tudatlanság”, vagy hogy „ne vegyem komolyan”, ami rám hárította a felelősséget és a terhet.

Hogy jobb kedvem legyen a randizáshoz, a barátaim (és még az ismerőseim is) azt mondták nekem: »Majd meglesz, csak meg kell találnod a megfelelő embert, aki hajlandó „szemet hunyni” a fogyatékosságod felett«. - idézi fel a nem túl kedves baráti támogatást. - Az évek során annyira megszerettem és megtanultam tisztelni a fogyatékosságomat, hogy mindig csalódást okoz, amikor az emberek tudatlan és diszkriminatív megjegyzéseket tesznek – vagy amikor a barátaim és a családom jó szándékú „tanácsokkal” próbálnak felvidítani.

S bár Melissa mára megtanulta jól érezni magát a bőrében, még mindig akadnak olyan pillanatok, amik megérintik.

Most már sokkal egészségesebb a viszonyom a randizáshoz. Mindig ügyelek arra, hogy kényelmesen érezzem magam, és ha mérgező helyzetbe kerülök egy randin, képes vagyok kiállni magamért. Megértettem, hogy nem az én felelősségem elfogadni őket vagy oktatni őket. Tíz évvel ezelőtt nem lettem volna képes erre

- hangzott el a brit Metronak írt cikkében.