Szívszorító tragédia történt Olaszországban, miután egy fiatal, 20 éves szerelmespár halálos autóbalesetet szenvedett. Chiara Garofalo és Antonio Graziadio vasárnap, november 30-án, Dél-Olaszországban hunyt el mindössze pár nappal Chiara születésnapja után. Két ismerősükkel, egy 16 és egy 18 évessel együtt utaztak Fiatjukban, amikor hirtelen frontálisan ütköztek egy másik, Alfa Romeót vezető sofőrrel hajnali négy körül. A két másik utas ugyan súlyosan megsérült, de életben maradtak A szerelmeseket azonban már a helyszínen halottnak nyilvánították.

A karambolt követően a helyszínre mentőt riasztottak. Ők ugyan igyekeztek újraéleszteni a fiatalokat, segíteni sajnos már nem lehetett rajtuk. Chiara családi cégükben, egy pékségben segített a munkában szüleinek, míg Antonio villanyszerelőként dolgozott. Tragédiájuk miatt nyomozás indult, a helyi ügyészség egyelőre még nem döntötte el, hogy kérnek-e boncolást, hogy pontosan megállapítsák, mi okozta a szerencsétlenséget.
A város polgármestere így nyilatkozott Chiara és Antonio halálát követően:
Nehéz leírni, még nehezebb megérteni. Cassano ismét könnyek között gyászolja gyermekeit, akiket túl korán ragadott el az élet
- közölte hozzátéve, imáit nem csak az elhunytakért mondja, hanem a másik két fiatalért is, akik súlyos sérüléseket szenvedtek a karambol során, írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.