„A szervátültetés nem a vég, hanem egy új élet kezdete” – Ildikó és kisfia is májátültetésen esett át

A szervátültetés nem csak szimbolikusan ad életet, hanem szó szerint is, én megtapasztaltam a saját életemben, és a fiaméban is

Amikor 19 éves voltam a májenzim- és gyulladásos értékeim nagyon magasak voltak. Jászberényben végeztek el egy teljes kivizsgálást, és ott mondták ki a laboreredmények alapján: új májra van szükségem. Közel hét évig éltem rosszul működő májjal, az orvosok éveken át próbálták gyógyszerekkel szinten tartani az állapotomat. 26 évesen kaptam új életet, akkor kaptam új májat. Fel sem fogtam, mi történik velem. Aztán amikor ott feküdtem a műtőasztalon, és a rengeteg cső lógott ki belőlem, akkor tudatosult bennem, hogy ha ez a műtét nincs, én nem vagyok. És én ezért a mai napig hálát érzek

Figyelnem kell magamra, arra, hogy egészséges legyek. Hiszen családanya lettem, két egészséges fiúnak adtam életet. Az élet, amit kaptam, kétszeresen is ajándék. Örülök, hogy  tudtam két kisfiúnak életet adni, és hát nem akármilyenek ők!

Az élet úgy osztotta a lapokat, hogy a kisebbik fiam, aki most tizenhárom éves, szintén májátültetett lett, ez immár tíz éve történt. Ő sajnos kétszeresen is májátültetett. Fél éves korában derült ki, hogy súlyos májbetegsége van, és végül ő is transzplantációra szorult. Két és fél évesen megint transzplantációra volt szüksége. Akkoriban teljesen besárgult a bőre, még a könnyei is sárgák voltak. Mintha megéreztem volna, hogy ez lesz. Nem találtak genetikai hibára utaló jelet, és nem is találkoztam ilyen anya gyerek párossal mint mi.  Azonban ma már boldog, egészséges, sportol, és együtt járunk a Transzplantációs Alapítvány táboraiba. A fiam jó helyre került: egy olyan közösségbe, ahol tudtuk, hogyan segítsünk neki, hogyan lehet felállni egy ilyen kemény helyzetből. Segíthettem neki, utat mutathattam, hogyan tovább, és hogy mindig van fölfelé vezető út

Az alapítvány meghívott a nyári táborba, ahol 80 olyan családdal találkoztunk, akik már átestek szervátültetésen. Ott láttuk, hogy a gyerekek sportolnak, nevetnek. Ott kaptunk először pszichológusi segítséget is, családterápiát. Akkor döntöttük el, hogy mi is szeretnénk visszaadni valamit abból, amit kaptunk. Szeretnénk értékes és jó életet élni. A fiam is sportol, és pozitívan tekint az élet minden területére

Nagyon vigyáznom kell magamra, nemcsak azért, mert gyerekeim vannak, hanem mert egy anyának alapvetően mindig jól kell lennie. A hála és az összetartás ereje mára életem részévé vált. Számomra a transzplantált közösség a második családom, nagyon összetartunk. Örülök, hogy részese lehetek, és hogy a történetemmel másokat is bátoríthatok és segíthetek. Úgy gondolom, hogy a transzplantáció nem a vég, hanem egy új élet kezdete. Egy életünk van, vigyázzunk rá és hozzuk ki belőle a legjobbat