Amikor a 4 hónapos Melody 2025 áprilisában náthás lett, a szülei csak néhány betegeskedéssel teli napra számítottak. Amikor azonban a kislány furcsán kezdett lélegezni, és nem akart enni, Rachel-Elizabeth Hewitt és Kevin Aggett már tudták, valami nincs rendben.

A házaspár a dorseti kórházba vitte legfiatalabb gyermekét, hogy kiderítsék, mi lehet a probléma. Az orvosoknak mindössze néhány órára volt szükségük, hogy rájöjjenek: az újszülött mieloid leukémiával, a gyorsan terjedő vérrák egyik fajtájával küzd.
Nem tűnt valóságosnak. Annyira megdöbbentem, hogy meg kellett kérnem a konzultánst, ismételje meg a szavait. Ezeknek a mondatoknak a hallatán olyan érzésem volt, mintha kést döftek volna a szívembe
- emlékezett vissza Rachel.
Az első orvos még úgy gondolta, hogy Melody csak hörghurutban szenved, ezért hazaengedte volna, ám szerencsére egy másik orvos is megvizsgálta a kislányt, aki úgy döntött, bent tartja éjszakára, hogy jobban megfigyelhessék.
Ezután további vizsgálatokat végeztek, köztük egy részletes vérképet is, amely néhány órán belül kimutatta a betegséget. A diagnózis után Melody azonnal vérátömlesztést kapott, majd átszállították egy másik kórházba.
A kislány összesen 30 napot töltött kórházban, miközben kemoterápiás kezelést kapott. Augusztusban a Great Ormond Street Kórházba vitték, ahol csontvelő-átültetésen esett át.
A nehézségek ellenére édesanyja szerint Melody mindvégig mosolygós és vidám maradt. Idősebb testvérei, Felicity, Liberty, Tom és Iz, számára igazi inspirációként szolgál bátor kistestvérük, akinek a kezelése jelenleg is tart - írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.