A halálos betegséget náthának hitte, most fél tüdő nélkül állt színpadra a színész

nátha
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 15. 06:20
Hónapokig küzdött a betegséggel, és bár még most sem tudja, mit tartogat a jövő, minden erejével a színpadon áll.

A kedvelt színész, Jarryd Nurden hat hónappal műtétje után nemrég tért vissza a színházba, ám egy halálos betegség miatt most már tüdejének csak a felét hordozza magában.

Halálos betegséget diagnosztizáltak, mégis színpadra állt a színész
Halálos betegséget diagnosztizáltak, mégis színpadra állt a színész
Fotó: Hush Naidoo Jade Photography /  Unsplash (Illusztráció)

A dél-afrikai művész a West End kedvelt előadója, gyermekkora óta tudta, hogy a színpad az ő otthona. Két évvel Angliába költözése és karrierje beindulása után azonban hónapokat töltött kórházban.

2022-ben kezdett játszani a West End Csipkerózsika előadásában, de azon a télen egy nagyon rossz megfázással bajlódott, amelynek tragikus diagnózis lett a vége.

Egy öt évvel korábban elvégzett orvosi vizsgálaton kiderült, hogy apró hegek vannak a tüdőmön. Akkoriban egy fulladásos baleset hegszövetére gyanakodtunk

- magyarázta.

Ekkor még nem tudott a rákról, és folytatta fellépéseit, sőt szerepet kapott a We Will Rock You című filmben is, ám nem sokkal később orvosai lesújtó hírekkel szembesítették. Egy daganatot találtak a tüdejében, amely az előző vizsgálathoz képest négy centiméteresre nőtt, így el kellett távolítani, hogy biopsziát végezzenek rajta.

Azt mondtam az orvosnak: 'Kérem, szerepelhetek ebben a műsorban? Ma reggel írtam alá a szerződést. Egész életemben ezért a pillanatért dolgoztam,.

A kérés azonban nem teljesülhetett, ugyanis az eredmények malignus neuroendokrin tüdődaganatot mutattak ki. Bár a daganatot eltávolították, maradtak rákos sejtek a szervezetében, ezért egy nagyobb műtétet javasoltak.

Halálos betegségét is lekűzdötte a művész

2023 októberében teljes lobektómián esett át:

A felépülés nagyon nehéz volt, mert az első nyílt műtét, a nagyobbik, nagyon rosszul sikerült, sok szövődménnyel

- mondta.

Nurden négy hónapot töltött kórházban, és attól tartott, sosem áll majd újra színpadra. Több ajánlatot is vissza kellett utasítania felépülése közben, hiszen 2024 júliusában újabb műtét várt rá. 

A Chicago című musical másodszor is ajánlatot tett neki, ő pedig ekkor ígérte meg, hogy biztosan készen áll majd rá, akkor még nem is sejtve, mit hoz számára a jövő. Most, három hónappal később, Mary Sunshine-t alakítja a színpadon, és bár még mindig nem tudja, mit tartogat számára a jövő, ő a tőle telhető legtöbbet adja - írja az Independent.

Azt hiszem, amikor valami igazán életet megváltoztató dolgon mész keresztül, akkor abbahagyod az apróságok miatti aggódást. Gyakran hallani, hogy emberek mesélnek arról, hogyan változott meg az életük súlyos traumák után, és ilyenkor nem mindig tudsz azonosulni velük – de én most nagyon is tudok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.