Gyermekkori demenciával diagnosztizáltak egy mindössze hároméves kislányt. A kis Lydia édesanyja a 30 éves, ápolónőként dolgozó Morgan Rachal ráadásul kiemelte, a diagnózis nem sokkal az után érkezett, hogy TikTokon láttak egy hasonló esetet. Morgan elárulta, a kórmegállapítást követően azt hitte, Lydia meg fog halni. A betegség ugyanis Sanfilippo-szindróma. A kórt gyakran nevezik gyermekkori Alzheimer-kórnak vagy gyermekkori demenciának, mivel idegrendszeri leépüléssel jár és a korábban megszerzett képességek elvesztéséhez vezet.

Úgy éreztem, mintha kiszippantották volna belőlem az életet
- nyilatkozta a kétgyermekes anya, kiemelve, Lydia soha nem küzdött korábban semmi betegséggel, most azonban egy gyógyíthatatlan kórban szenved, ami miatt az orvosok is azt tanácsolták nekik, itt az ideje, hogy minél több emléket alkossanak Lydiával.
Nem fog tudni járni vagy beszélni. Nem éli meg a harmincas éveit. A mostani öröme is el fog tűnni, ha nem jut kezeléshez
- közölte Morgan, aki ugyanis kutatómunkájának köszönhetően talált egy úgynevezett enzimpótló terápiát, amely a szervezet sejtjeihez juttatja el a hiányzó enzimet. A módszer még klinikai kísérleti fázisban van, és egyelőre nem számít gyógyításnak, de Morgant ez nem érdekli. Úgy van vele ugyanis, hogy ez az utolsó esélyük arra, hogy megmentsék a kislányukat. Ez azonban rendkívül költséges, ami miatt adománygyűjtésbe kellett kezdeniük. December 31-ig ugyanis több mint egymilliárd forintra van szükségük. Ezzel más gyerekek terápiáit is tudnák segíteni.
Jelenleg Lydiának még nincs agykárosodása, és nem mutat visszafejlődést. Egy teljesen átlagos kis totyogós. A célom, hogy mielőtt az agykárosodás megkezdődik, megkapja a kezelést. Nagyon remélem, hogy Lydia és a többi gyermek hozzájut a terápiához. Ez az utolsó esélyünk, hogy megmentsük a lányunkat. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segít
- idézte az anyát a TheSun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.